
Edzői értékelés: Ledő László
Ledő László, a hétvégi U13-as és U15-ös Futsal 7 Vége megmérettetéseket követően az alábbi értékelést adta: „Az U14-es csapattal vettünk részt vasárnap az U15-ös Futsal

Ledő László, a hétvégi U13-as és U15-ös Futsal 7 Vége megmérettetéseket követően az alábbi értékelést adta: „Az U14-es csapattal vettünk részt vasárnap az U15-ös Futsal

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a Törökszentmiklósi FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „U14-es csapatunk Törökszentmiklóson szerepelt bajnoki mérkőzésen.

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője a Százhalombattai LK elleni őszi szezonzáró bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Egy igen küzdelmes, sok hibával

Szombat délután lejátszotta utolsó őszi szezonbeli bajnoki mérkőzését az FC Dabas II. Iszák Gábor csapata a 7. helyezett Százhalombattai LK otthonába látogatott. Két magabiztos győzelemmel

A múlt hétvégi meglepő Dabas-Gyón FC elleni „idegenbeli” vereséget követően szerencsére máris itt a javítási lehetőség. Vasárnap délután hazai pályán az Iváncsa KSE ellen kell

Fritz Attila, az FC Dabas U13-as korosztályának asszisztens edzője az Érdi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékeléseket adta: „Az FC Dabas U13 szerda

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Dabas-Gyón FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Rögtön a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. A saját

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a DAFC Szeged elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Az FC Dabas U14-es csapata vasárnap

Vasárnap délután gyakorlatilag a város másik felén található Dabas-Gyón FC sporttelepén vendégeskedtünk. Nehéz mérkőzésre számítottunk, annak tudatában is, hogy az ellenfél a tabella hátsó felében

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője a Tápiószelei SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Végig fölényben, sok helyzetet kialakítva, magabiztos játékot

A múlt hétvégi Péteri KSK elleni magabiztos idegenbeli győzelmünket követően újabb komoly pontszerzési lehetőség előtt állt kettes csapatunk. Soron következő ellenfelünk ugyanis az a tabella

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának vezetőedzője a Soroksár SC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „U13-as csapatunk Soroksáron bajnoki mérkőzést

Ismét elérkezett a várva várt hétvége, középpontjában pedig nem más, mint a városi derbi. Vasárnap délután 13 órától első csapatunk a Dabas-Gyón FC „vendégszeretetét” élvezheti

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Rögtön a mérkőzés elején két nagy helyzetünk

Ismét nehéz mérkőzésre számíthattunk vasárnap délután, amikor az NB I-ben szereplő Paksi FC második számú csapatát fogadtuk a Wellis Sportparkban. Soros ellenfelünk a fordulót megelőzőleg

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője a Péteri KSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Egy szervezett csapat ellen, fegyelmezett, jó játékkal,

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a SZEOL SC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A szombati napon Szegedre utaztunk

Az egyik legfőbb riválisa otthonába látogatott a szombati játéknapon az FC Dabas II. Igen nagy volt a tétje a Péteri KSK elleni idegenbeli összecsapásnak, mivel

November hónap első bajnoki mérkőzését a megszokott vasárnap kora délutáni időpontban játssza NB III-as első keretünk. Bücs Zsolt tanítványai ezúttal az első osztályban szereplő Paksi

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vác FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, domináltunk,

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának vezetőedzője az ESMTK elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Az U13-as csapat az ESMTK vendége

Vasárnap délután az egykor szebb napokat megélt váci stadionban vendégeskedtünk. A Vác FC kispadján a magyar futball egyik ikonikus alakja, Csank János ült. Az első

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője az Ecser SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Egy olyan találkozón vagyunk túl, ahol nem

Szombat délután a dobogóról csupán rosszabb mutatóinak köszönhetően lecsúszó Ecser SE vendégszerepelt Dabason. Kettes Csapatunk az éllovas Bugyi SE elleni idegenbeli rangadót követően tehát ezúttal

Vasárnap délután 13 órától Vácon vendégszerepel NB III-as első csapatunk a Közép csoport 15. fordulójának október 31-én esedékes játéknapján. Soros ellenfelünk 11 szerezett pontjával a

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a Gyula elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „U14-es csapatunk folytatta a mai napon a

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Makó FC elleni hazai bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Úgy gondolom, hogy az első félidőben jól

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a Gyula elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A keddi napon Gyulára utaztunk az U14-es

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A hét utolsó napján az U14-es csapattal

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Az első félidőben komoly helyzeteink voltak, amiket