




Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vác FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, domináltunk, azonban hoztuk a formánkat és ismét helyzeteket hagytunk ki. Gyakorlatilag a félidő végén a semmiből kaptuk a gólt.
Edzői értékelés (NB III)
Bücs Zsolt
Vác FC - FC Dabas (1:1)
Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vác FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, domináltunk, azonban hoztuk a formánkat és ismét helyzeteket hagytunk ki. Gyakorlatilag a félidő végén a semmiből kaptuk a gólt. A második játékrész elején eldönthette volna a találkozót a hazai csapat, de az adódó ziccert szerencsére nem tudták értékesíteni. Fölényben játszottunk, sikerült egyenlíteni, majd kapufát is lőttünk, illetve voltak további lehetőségeink is, de a győztes találatot mégsem sikerült bevinnünk.
Összességében nézve talán reális lehet ez a döntetlen. Jobb összpontosítással azonban nyerhető lett volna ez a mérkőzés.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.10.31. (vasárnap, 13:00)
Helyszín: Vác
Vác FC – FC Dabas 1:1 (1:0)
Gól: Zámbó D (46′) ill. Maka A (65′)