
Bemutatkoznak új játékosaink: CSOMÓS DOMINIK
Az SC Sopronban, illetve az Illés Akadémián nevelkedtem, ahol végig jártam a korosztályos csapatokat. Ezt követően egy évet Kozármislenyben, az utolsó félévet pedig Sopronban töltöttem.

Az SC Sopronban, illetve az Illés Akadémián nevelkedtem, ahol végig jártam a korosztályos csapatokat. Ezt követően egy évet Kozármislenyben, az utolsó félévet pedig Sopronban töltöttem.

Kecskeméten kezdtem el focizni 7 évesen és 19 éves koromig játszottam ott. Ezután jött egy fél éves kitérő Törökszentmiklósra. Kemenes Györgyöt ismertem Kecskemétről és ő

Lassan végéhez érkezik a téli felkészülési időszak, így lényegében már véglegesnek tekinthető NB III-as csapatunk tavaszi játékoskerete is. A téli átigazolási időszakban 8 játékos távozott

Szombat kora reggel útnak indult NB III-as csapatunk, ugyanis 11:00-kor a mórahalmi sportcentrumban játszottuk le a soron következő edzőmérkőzést a Mol Fehérvár FC II ellen

Az UTE-ban nevelkedtem, ott jártam szinte végig a korosztályos csapatokat, egészen a felnőtt keretig. Sikerült is bemutatkoznom, később másod- illetve harmadosztályú klubokban játszottam, többek között

Ferencváros nevelésű játékos vagyok, az U19-es éveim után a THSE Szabadkikötő csapatában kóstoltam bele a felnőtt labdarúgásba. Egy év elteltével a Fradi hívására újra zöld-fehér

NB III-as első csapatunk a hét folyamán hazai környezetben, edzőtábor formájában készül a bajnoki nyitányra. Egész héten napi kettő (délelőtt, délután) edzésen vesznek részt játékosaink.

Az FC Dabas utánpótlás labdarúgó tornát szervez 2022. március 14-én a Munkahely a családokért Alapítvány támogatásával. Az FC Dabas utánpótlás 2022-es „Focizzunk együtt a jövőért”

28 éves vagyok, előző csapatom a KTE volt, ahol még az NB I-ben is sikerült bemutatkoznom. Játszottam korábban NB II-es és NB III-as szinten is

Szerda délelőtt csípős hidegben, verőfényes napsütésben fogadtuk hazai pályán csoportbéli riválisunkat, a fővárosi RKSK csapatát. Összességében elmondható volt a találkozóról, hogy fáradtan mozgott a csapat,

Szombat délelőtt hideg, de napsütéses időben fogadtuk az NB II-es Budaörs csapatát. Játékosaink a nehéz edzések ellenére egy jó iramú mérkőzést játszott a magasabban rangsorolt

Január 3-án Fehér Ádám irányítása mellett megkezdte a munkát NB III-as felnőtt csapatunk. Az első napokban felméréseken vett részt a játékosállomány, majd ezután ennek tükrében

Ledő László, a hétvégi tatai Futballáb Trophy teremtornát követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap a FUTBALLÁB TROPHY rendezésében teremtornán vettünk részt Tatán a 2008-as korosztállyal.

A pénteki edzőmérkőzés után ismét jelenése volt az NB III-as csapatunknak a Wellis Sportparkban. Ezúttal azonban nem edzésre kellett jelentkeznie a keretnek, hanem a hagyományos

Péntek délután az NB II 3. helyezett csapata ellen, a Szabó István trenírozta Kecskeméti TE ellen léptünk pályára 2×60 perces mérkőzés keretén belül. A nehéz

Kettes csapatunk a január 10-én esedékes első összetartást követően előreláthatólag hat felkészülési mérkőzést vív majd a bajnoki rajtig. Az első megmérettetés január 30-án a kecskeméti

NB III-as első keretünk előreláthatólag hét felkészülési mérkőzéssel hangolódik az előttünk álló 2022-es tavaszi szezonra. Első ellenfelünk a másodosztályban remek őszt futó Kecskeméti TE lesz

Dabason mindig is szerették a sportot, természetesen közte a labdarúgást. Öt évvel ezelőtt amikor idejöttem, csak ámultam milyen lehetőségek vannak a sportolásra. Kiemelkedő infrastruktúra áll

Január 3-án már hangos volt az öltöző a dabasi Wellis Sportparkban. Az már korábban napvilágot látott, hogy a tavaszi szezonban már nem Bücs Zsolt felel

Ledő László, az U13/U14-es korosztályainak vezetőedzője az őszi szezont követően játékosainak teljesítményéről az alábbi értékelést közölte: „Nyári felkészülésünket július közepén kezdtük meg. Az U13/U14-es korosztály

Kicska Tamás, az U9-es korosztály vezetőedzője éves értékelőjében az alábbi gondolatait osztotta meg oldalunkkal: „Idén Januárban kezdtem el a munkát Dabason, az U9-es korosztálynál voltam

Ledő László, a hétvégi U13-as Futsal 7 Vége megmérettetést követően az alábbi értékelést adta: „Az U13-as csapattal vasárnap délelőtt ismét Futsal 7 Vége mérkőzéseket vívtunk.

A Lazí-tó Ligetben került megrendezésre az FC Dabas U13/U14-es csapatainak évzáró ünnepsége. Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívást. Jó volt látni, hogy ismételten szép

Csütörtök este egy közös vacsorával, jó hangulatban tartotta meg a Dabas II idei évzáróját, ahol a játékosok és az edzői stáb mellett a klub vezetői

Ledő László, az Aramis U15-ös Futsal csapata elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A szerdai napon U14-es fiataljainkkal az Aramis U15-ös Futsal csapata

Ledő László, a hétvégi U13-as Futsal 7 Vége megmérettetéseket követően az alábbi értékelést adta: „Szombat délelőtt Alsónémedin jártunk az U13-as csapattal a Futsal 7 Vége

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője az RKSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mérkőzés előtt kértem a srácoktól, hogy mutassák meg,

Vasárnap délután az előrehozott első tavaszi fordulót rendezték meg az NB III-ban. Csípős hidegben, hóval fedett pálya fogadta csapatunkat Budapesten. Szerettük volna győzelemmel búcsúztatni az

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Noha az őszi szezon már a múlt hétvégén lezárult, az első tavaszi forduló még lejátszásra kerül

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője az MTK Budapest II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Vasárnap idegenben az MTK II ellen próbáltuk