
Edzői értékelés: Tóth László
Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a felkészülési időszak zárultával az alábbi nyilatkozatot adta: „A Dunaföldvár elleni edzőmérkőzéssel zártuk a felkészülést. Bár az átigazolási időszakból

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a felkészülési időszak zárultával az alábbi nyilatkozatot adta: „A Dunaföldvár elleni edzőmérkőzéssel zártuk a felkészülést. Bár az átigazolási időszakból

A szerdai napot követően ismét rekkenő hőségben kellett pályára lépnünk. Soros ellenfelünk ezúttal a Győri ETO FC II-es csapata volt idegenben. A találkozó a hazaiak

Rekkenő hőségben került megrendezésre az FC Hatvan elleni edzőmérkőzés a Wellis Sportparkban. Soros ellenfelünk szintén az NB III-as bajnokságban szerepel. A mérkőzésen mindkét félidőben egy-egy

Szombat délelőtt a minden kielégítő felcsúti akadémián jártunk, ahol a szintén az NB III-ban vitézkedő Puskás Akadémia II csapata volt az ellenfelünk. A mérkőzés végkimenetele

Soron következő edzőmérkőzésünkre Szegeden került sor, ahol a frissen NB III-ba feljutott SZVSE volt az ellenfelünk. Az összecsapáson két gól született, mindkét félidőben egy-egy találat.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Bicskei TC elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Túl vagyunk az első két mérkőzésen. Véleményem szerint

Hétvégén már a második felkészülési mérkőzést játszottuk a Bicske csapata ellen idegenben. Rekkenő hőségben került megrendezésre az összecsapás, amely kissé rányomta a bélyegét a találkozóra.

A rövid pihenő után már el is kezdte felkészülési munkáját NB III-as együttesünk. A nehéz edzéseket a stáb edzőmérkőzésekkel próbálja megtörni. Az első ellenfél a

A nyári felkészülési munka még épphogy kezdetét vette, az viszont már most napvilágot látott, hogy kik azok a labdarúgók, akik az ősz folyamán már nem

Lassan véget ér felnőtt labdarúgó csapatunk jól megérdemelt nyári pihenője. 2024. június 17-én (hétfőn) ismét jelenésük van játékosainknak Dabason a Wellis Sportparkban és kezdetét is

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Diósdi TC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap délelőtt Diósd csapatát fogadtuk a záró fordulóban. EDZŐI

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Ez az utolsó meccs tükrözi a tavaszi szezonunkat.

Vasárnap délután került sor az utolsó, 30. fordulóra az NB III Dél-Keleti csoportban, ahol hazai pályán a kiesés ellen menekülő Pénzügyőr SE volt az ellenfelünk.

A múlt hétvégi Cegléd elleni idegenbeli diadal már nagyon kellett és reméljük az a győzelem megfelelő lökés ad majd a záró fordulóban esedékes Pénzügyőr SE

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Ceglédi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Ennek ellenére hozzá

Vasárnap délután létfontosságú mérkőzésen léptünk pályára, ahol a Ceglédi VSE csapata volt a soros ellenfelünk. A vendéglátó együttesnek már nem volt tétje a mérkőzésnek, hiszen

Elérkeztünk a 2023/2024-es bajnoki szezon hajrájára. Utolsó idegenbeli fellépésünk következik, ami egyben az év egyik, ha nem legfontosabb mérkőzésének ígérkezik. A dobogós HFC elleni múlt

A tegnapi napon a dabasi nagycsoportos óvodások látogattak el hozzánk a Wellis Sportparkba, ahol egy rövid átmozgató bemelegítés után különböző ügyességi pályákon próbálhatták ki magukat.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Idegőrlő kilencven percen vagyunk túl. Egész héten próbáltuk felpörgetni

Soron következő mérkőzésünk a Wellis Sportparkban került megrendezésre, ahol a dobogó legalsó fokán álló Hódmezővásárhely volt az ellenfelünk. Sajnos csapatunk nem a legjobb formában van

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a DMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A DMTK vendégei voltunk a vasárnap délelőtti bajnok mérkőzésen. Sajnos

A Vasas II elleni peches idegenbeli mérkőzést követően ezúttal ismét hazai pályán bizonyíthat NB III-as csapatunk. Tóth László legénysége vasárnap a Wellis Sportparkban fogadja majd

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az Érdi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap délelőtt az Érd csapatát fogadtuk. A srácok nagyon

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Úgy kezdtünk, mint a tornádó. Végigsöpörtünk és

Szombat délelőtt egy időutazásban volt részünk, mivel soros ellenfelünk a Vasas II a szebb napokat is látott REAC Stadionban fogadta csapatunkat bajnoki mérkőzés keretén belül.

A múlt hétvégi bravúros hazai pontszerzést követően nem titkoltan azzal a céllal utazunk szombaton a fővárosba, hogy újabb meglepetést okozva ezúttal a Vasas FC II

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Körösladányi MSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Lüktető, külső szemnek is látványos mérkőzésen vagyunk túl.

Finoman szólva sincs túl jó formában mostanság NB III-as csapatunk, amely hétvégén ismét nehéz mérkőzésre számíthatott, hiszen a dobogóra pályázó Körösladányi MSK volt az ellenfelünk.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Törökszentmiklósi FC-Veteriner elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Most hétvégén Törökszentmiklósra látogattunk soron következő bajnoki mérkőzésünk alkalmából.

Az igen nagy csalódást keltó múlt hétvégi szegedi vereséget követően ismét hazai közegben láthatjuk NB III-as első csapatunkat. Tóth László legénysége ezúttal hazai közegben a