Soros mérkőzésünk az ősi rivális Monor otthonában került megrendezésre. Remekül kezdtük a találkozót, hiszen rögtön az összecsapás elején megszereztük a vezetést Kiss Krisztián remek átlövés góljával (0:1).

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Monor SE - Meton-FC Dabas (3:2)

Ismét vereséget szenvedtünk

Soros mérkőzésünk az ősi rivális Monor otthonában került megrendezésre. Remekül kezdtük a találkozót, hiszen rögtön az összecsapás elején megszereztük a vezetést Kiss Krisztián remek átlövés góljával (0:1). Ezt követően továbbra is támadásban maradt csapatunk, amelynek következtében egy gyors kontratámadást követően Forrai helyezte a játékszert a hazaiak kapujába (0:2). Az első félidő végén megnyugtató előny birtokában térhettünk az öltözőbe.

A második félidő első percében Surman révén közel jártunk a harmadik találatunkhoz, lövése azonban sajnos a kapufáról kifele pattant. Ezt követően Berta kapusunk hárított egy hazai büntetőt. Aztán a 70 percig semmi sem mutatott arra, hogy összeomlik együttesünk. Az utolsó 20 percben azonban három találatot is kaptunk.

Lényegében egy már megnyert mérkőzést sikerült elveszítenünk. Ilyen a mesében sincs, mint ami a véghajrában történt. Valamiért még a szerencse sem áll mellénk.

Nagyon nehéz helyzetben várjuk az utolsó bajnoki mérkőzést a Csepel ellen hazai pályán. Kötelező lenne győzelemmel zárni a szezont, hogy kicsit több ponttal kezdhessük majd a 2023-as esztendőt.

Hajrá Dabas!

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2024.11.17 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
 
Monor SE – Meton-FC Dabas 3:2 (0:2)
Gól: Farkas B Zs (70′), Molnár B (84′ – öngól), Petry Zs D (84′) ill. Kiss K (7′), Forrai Z (35′)
 
Kezdő: Berta – Marques, Molnár B, Dudás, Tamás, Földeák, Surman Á, Domokos Bálint, Pacsirta, Kiss K, Forrai Z
Cserék: Balogh, Ispán, Józsa, Domokos Bence, Molnár Z

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK