Vasárnap délután a szintén nehéz helyzetben levő Tiszaföldvár VSE csapatához látogattunk. Két ellentétes félidőt láthatott a kilátogató publikum. Az első játékrészben inkább a hazaiak domináltak, több nagyobb helyzetet is sikerült kialakítaniuk, szerencsére gólt viszont nem sikerült szerezniük ezekből a helyzetekből. Csapatunk az első félidőben nem veszélyeztette a hazai kaput. Kis szerencsével sikerült döntetlen állással pihenőre mennünk.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Tiszaföldvár VSE - Meton-FC Dabas (1:0)

Fájó idegenbeli vereség az utolsó percekben

Vasárnap délután a szintén nehéz helyzetben levő Tiszaföldvár VSE csapatához látogattunk. Két ellentétes félidőt láthatott a kilátogató publikum. Az első játékrészben inkább a hazaiak domináltak, több nagyobb helyzetet is sikerült kialakítaniuk, szerencsére gólt viszont nem sikerült szerezniük ezekből a helyzetekből. Csapatunk az első félidőben nem veszélyeztette a hazai kaput. Kis szerencsével sikerült döntetlen állással pihenőre mennünk.

A második játékrész azonban abszolút rólunk szólt, hiszen több helyzetet is sikerült kialakítanunk, illetve több alkalommal is sikerült a védelmi vonal mögé kerülnünk, amelyekből azonban sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Szinte az egész őszi szezonunkra igaz, hogy a semmiből is képesek vagyunk gólt kapni. Ez most is így történt, hiszen a találkozó 84. percében az ellenfelünk a félpályáról végezhetett el bedobás, ami után két átadással máris óriási ziccerben kerültek, ahol nem is hibáztak és meg is szerezték a vezetést (1:0). Az utolsó pillanatban még egyenlíthettünk volna, viszont ordító helyzetben, öt méterről szinte az üres kapuba sem sikerült betalálnunk, ezáltal ismét egygólos vereséget szenvedtünk.

A körülményekről (öltöző, „stadion”) elmondható, hogy nem az NB III-as körülményeket, hanem inkább a Megye II-es szintet képviselte, amelyhez a hazaiak jobban alkalmazkodtak. Összességében elmondható, hogy sokkal igazságosabb lett volna a döntetlen, de sajnos ismét vesztesen hagytuk el a játékteret. Ezzel véget is ért az őszi szezon. A tabella utolsó helyéről várhatjuk a tavaszról előrehozott két bajnoki fordulót.

Hajrá Dabas!

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2024.11.10 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Tiszaföldvári VSE Sporttelep
 
Tiszaföldvár VSE – Meton-FC Dabas 1:0 (0:0)
Gól: Fődi Zs (85′) ill. –
 
Kezdő: Balogh – Tarjáni, Horváth, Dudás, Tamás, Molnár, Forrai, Domokos Bálint, Pacsirta, Kiss K, Józsa
Cserék: Berta, Földeák, Ispán, Jancsó, Marques, Molnár Z, Surman Á

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK