
Bemutatkoznak új játékosaink: WEISZ MILÁN KRISTÓF
Egészen fiatalon, 5 évesen kezdtem a focit. 11 éves koromban az MTK-hoz kerültem, ahol közel 7 évet töltöttem. Az utolsó félévemben már a második csapatnál

Egészen fiatalon, 5 évesen kezdtem a focit. 11 éves koromban az MTK-hoz kerültem, ahol közel 7 évet töltöttem. Az utolsó félévemben már a második csapatnál

Utánpótlás éveimet Csepelen kezdtem, majd a Honvédban és a Dunaújvárosban fejeztem be. Itt kezdtem felnőtt karrierem. Két év után Majosra igazoltam, ahol másfél évet töltöttem.

Öt évesen kezdtem el focizni az óvodában majd az iskolám csapatában, utána Budafokon és Budaörsön is megfordultam, végül pedig ide kerültem Dabasra. Egy több állomásos

Pályafutásomat a REAC Sportiskola csapatában kezdtem el. Végigjártam az utánpótlás ranglétrát, majd az U19-es korosztályból már a felnőtt csapatban focizhattam, mellette nagyon sokat kispályáztam NB

Vasárnap délelőtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését csapatunk az NB III-as FC Hatvan ellen. A találkozó teljes egészében a mi akaratunk szerint alakult. Végig irányítottuk a

A téli átigazolási időszakban 7 játékos távozott az első csapat keretéből, 4 labdarúgó pedig frissen érkezett a klubhoz. A felkészülési időszak célegyenesére lassan rákanyarodunk, jövő

Hazai pályán lépett pályára csapatunk a hétvégén, ahol edzőmérkőzésen fogadta a Szolnoki MÁV FC együttesét. Az ellenfél jelenleg a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bajnokság éllovasa, ennek ellenére

Soron következő felkészülési mérkőzésünket hazai pályán vívtuk meg a BKV Előre ellen. Az ellenfél nem volt ismeretlen számunkra, hiszen a bajnokság során már kétszer is

A sport mindig kiemelkedő része volt az életemnek. 23 éve dolgozom masszőrként csapatsportban. Igyekszem a sok év tapasztalatát rendszeresen workshopokon fejleszteni, új praktikákat, módszereket elsajátítani,

NB III-as csapatunk szakmai stábjából távozik Forgács András videóelemző. András 2020 nyarán csatlakozott NB III-as együttesünkhöz, amelyet akkor még Szabó István irányított. Négy szezonon keresztül

Távozik NB III-as csapatunktól Bukovszki Máté, aki 2024-től erősítette együttesünket masszőrként. Máté szerződésének felbontását kérte, mivel új kihívások elé néz. Klubunk megértéssel fogadta döntését. Ezúton

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését 2026-ban az FC Dabas. Csapatunk a Wellis Sportparkban fogadta a Budapest-bajnokságban szereplő Csepel UFC együttesét. A találkozó különleges jelentőséggel bírt, hiszen

NB III-as felnőtt csapatunk január 12-én, hétfőn megkezdi a tavaszi szezonra való felkészülést. A téli alapozó munkát már újdonsült vezetőedzőnk, Székely Tibor és stábja fogja

A Meton FC Dabas kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden játékosának, szurkolójának és a klub egész közösségének! Köszönjük az egész éves támogatást, a biztatást és az

Az FC Dabas SE vezetősége tájékoztatja tisztelt szurkolókat és a közvéleményt, hogy az egyesület NB III-as felnőtt labdarúgócsapatának vezetőedzői feladatait a jövőben Székely Tibor látja

Tóth Mihály 30 bajnoki mérkőzésen irányította az FC Dabast. A jó szereplés hatására felkeltette más csapat érdeklődését is vezetőedzőnk, amelynek hatására közös megegyezéssel elvállnak útjaink

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a BKV Előre elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehezen tudom értékelni ezt a mérkőzést. Gyenge mérkőzést

Tavaszról előrehozott fordulókkal zárult az NB III-as bajnokság. Soros ellenfelünk ezúttal az a BKV Előre volt, aki nagy sajnálatunkra a 2. fordulóban két vállra fektette

Elérkezett az idei év utolsó tétmérkőzése NB III-as felnőtt csapatunk számára. Az őszi szezon zárultával még két tavaszi forduló is kiírásra került 2025-ben, ennek megfelelően

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Budapest Honvéd FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Kedvezőtlen előjelekkel várhattunk a mérkőzést, hiszen

Tavaszról előrehozott bajnoki fordulóval folytatódott az NB III-as bajnokság. Ellenfelünk az a Budapest Honvéd FC II volt, akivel a bajnokság első fordulójában 1:1-es döntetlent játszottunk

A múlt hétvégi Gyulai TFC elleni rangadóval véget ért az őszi szezon, azonban ahogy az már évek óta szokás, az első pár tavaszi forduló még

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Gyulai Termál FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Először is gratulálok a fiúknak, hiszen óriásit

Az őszi szezon utolsó mérkőzésre került sor a hétvégén. Ellenfelünk hazai pályán az a Gyulai Termál FC volt, aki a szezon előtt a bajnokság megnyerését

A múlt hétvégi Szegedi VSE elleni idegenbeli rangadót sajnos pont nélkül zártuk, így most vasárnap már jobban kell teljesítenünk, ha továbbra is a dobogóért harcoló

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szegedi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagyon bosszantó számomra, hogy vereséget szenvedtünk, hiszen remekül

Soron következő összecsapásunkat az SZVSE ellen játszottuk idegenben, akivel azonos pontszámmal rendelkeztünk a bajnokságban a mérkőzést megelőzően. Ezáltal egy izgalmas párharcra számíthattunk. HÍREK: FC DABAS

A Martfűi LSE elleni meglepő hazai fiaskót követően most vasárnap Szegedre látogat NB III-as csapatunk, ahol a helyi SZVSE ellen próbálja meg kijavítani a múlt

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Martfűi LSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Összességében nem érdemeltünk pontot/pontokat ezen a mérkőzésen. Fásultan

Soron következő mérkőzésünkre hazai pályán került sor, ellenfelünk a bajnoki tabella hátsó régiójához tartozó Martűi LSE volt. Bizakodva várhattuk az összecsapást, hiszen csapatunk remekül teljesített