A nyári felkészülési időszak a napokban a végéhez érkezik. A bajnoki főpróbán is túl van csapatunk, vasárnap pedig már tétmérkőzésen is bizonyíthat újjászerveződő, fiatal együttesünk. A nyár során több erős ellenféllel is összemérjük erőnket, hogy csapatunk megfelelő formában, kellő mérkőzésterheléssel és összeszokottsággal várhassa az új bajnoki idény rajtját.

Hírek (NB III)

JÁTÉKOSKERET (NB iii)

Bemutatjuk a 2026/27-es bajnoki szezon őszi játékoskeretét

A nyári felkészülési időszak a napokban a végéhez érkezik. A bajnoki főpróbán is túl van csapatunk, vasárnap pedig már tétmérkőzésen bizonyíthat újjászerveződő, fiatal együttesünk.
 
A nyári átigazolási időszak jelentős változásokat hozott a keret összetételében. Több meghatározó játékos távozott, ugyanakkor helyükre számos fiatal, tehetséges és ambiciózus labdarúgó érkezett. Bízunk benne, hogy az új érkezők gyorsan beilleszkednek, és közösen sikerül eredményesen pótolniuk a távozókat.
 
Székely Tibor vezetőedző az alábbi játékoskerettel vág neki a 2026/27-es bajnoki idény őszi kihívásainak:
 
KAPUSOK
– Balogh József
– Janicsák Olivér
 
VÉDŐK
– Bence Szilárd
– Bolla Bence
– Dudás Dániel
– Farkas András Levente
– Stampfel Kevin
 
KÖZÉPPÁLYÁSOK
– Bán Richárd
– Birkás Gergely
– Czenky Ábel
– Dudás Balázs
– Fekete Márk
– Földi Gergő
– Pacsirta József Zétény
– Pusztai Dániel
– Weisz Milán Kristóf
 
TÁMADÓK
– Bokros Bertold
– Iván Benjámin
– Kovács Ákos
– Kovács Kornél
– Mráz Kevin
– Tóth Félix
– Vén Botond
 
TÁVOZÓ JÁTÉKOSOK:
1. Ábrahám Márton Ákos
2. Domokos Bálint
3. Forrai Zoltán
4. Földeák Levente
5. Hegyi Péter
6. Kamarás György
7. Kiss Ákos
8. Kópis Róbert
9. Kryvotsiuk Denys
10. Molnár Zoltán
11. Szabó Árpád
12. Tarjáni Péter
 
ÉRKEZŐ JÁTÉKOSOK:
1. Bán Richárd
2. Birkás Gergely
3. Bokros Bertold
4. Dudás Balázs
5. Fekete Márk
6. Földi Gergő
7. Pusztai Dániel
8. Tóth Félix
9. Vén Botond

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK