
Edzői értékelés: Fritz Attila
Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Budai FC SE és az FC Hatvan elleni bajnoki mérkőzéseket követően az alábbi értékeléseket adta: Büszke vagyok a srácokra!

Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Budai FC SE és az FC Hatvan elleni bajnoki mérkőzéseket követően az alábbi értékeléseket adta: Büszke vagyok a srácokra!

Vasárnap délután az utolsó fordulót rendezték az NB III-as bajnokságban. Az Iváncsa KSE volt a soros ellenfelünk, aki a múlt héten már megnyerte a bajnokságot

Ledő László, U15-os korosztályunk megbízott edzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Május 14-én az U15 korosztályunk a Bugyi csapatát

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője csapatának elmúlt két bajnoki mérkőzéséről az alábbi értékelést adta: „Az itthoni RKSK elleni mérkőzésen jól kezdtünk, a védekezésünk is rendben

Rendkívül fontos három pontot szereztünk az elmúlt fordulóban a Bánk-Dalnoki LA vendégeként. A győzelem hatására sikerült megelőznünk a Ceglédet, így lépéselőnyből várhatjuk az utolsó fordulót.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Bánk-Dalnoki LA elleni sorsdöntő bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Irreális körülmények között, irreális időben, megérdemelten győztünk.

Vasárnap délután létfontosságú mérkőzést játszottunk a kiesés elkerülése érdekében. Ahhoz a Bánk-Dalnoki LA csapatához látogattunk, akik már kiestek a harmadosztályból. A találkozó Berkenyén került megrendezésre,

Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Mészöly Focisuli SE és a Dorogi FC elleni bajnoki mérkőzéseket követően az alábbi értékeléseket adta: „A Mészöly Focisuli csapatát

Rákanyarodtunk a 2022/2023-as bajnoki szezon hajrájára. Az utolsó előtti fordulóban az a Bánk-Dalnoki LA látja majd vendégül NB III-as csapatunkat, akinek már igen régen fel

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a SZEOL SC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombat délelőtt a SZEOL csapatát fogadtuk a Wellis Sportparkban.

Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Budai FC SE és az FC Hatvan elleni bajnoki mérkőzéseket követően az alábbi értékeléseket adta: „Április 20-án a Budai

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Esetünkben kár, hogy nem 10 percig tartott a mérkőzés.

Vasárnap délután a tabella 3. helyét elfoglaló ESMTK otthonába látogattunk. Ennek tudatában tudtuk jól, hogy nem mi számítunk majd a mérkőzés esélyeseinek, viszont reménykedtünk abban,

A szerdai hétközi fordulóban végre megtört az a bizonyos jég, hosszú időt követően ismét győzelmet ünnepelhetett NB III-as csapatunk. Ennek köszönhetően sokkal pozitívabb hangulatban várhatjuk

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szekszárdi UFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sokat böjtöltünk, de végre megjött a várt győzelem.

A szerdai napon a bajnokság 34. fordulójában a 12. helyezett Szekszárd csapatával mérkőztünk meg a Wellis Sportparkban. Nagyon fontos mérkőzés volt ez első csapatunk számára

Ismét hétközi fordulót rendeznek az NB III Közép csoportban. Ennek megfelelően szerda dálután 17 órás kezdéssel a Szekszárdi UFC csapatát fogadjuk a Wellis Sportparkban Dabason.

Soron következő mérkőzésünk a Szolnoki MÁV FC csapata ellen volt idegenben. Hozzánk hasonlóan ellenfelünk is a tabella második felében helyezkedik el, ezért joggal bízhattunk abban,

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szégyellem magam az egész csapat nevében is.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombat délután az pesterzsébeti ESMTK csapatához látogattunk az U16-os korosztállyal.

A tavaszi idény egyik, ha nem a legfontosabb összecsapása előtt áll NB III-as csapatunk. A szezon zárultáig hátralevő idő rohamosan fogy, és ezzel együtt lehetséges

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Dalnoki Jenő LA elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombaton U16-os csapatunk a Dalnoki Jenő LA-t fogadta.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Erősen tartalékosan utaztunk Hódmezővásárhelyre, ezért a célunk a tisztes

Vasárnap délután Hódmezővásárhelyre látogattunk, ahol finoman szólva sem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Ellenfelünk a bajnokság megnyerését tűzte ki célul, mi pedig a kiesés elkerüléséért

Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Jól kezdtük az összecsapást. Már a mérkőzés elejétől domináltunk.

A hétközi fordulót követően a hét utolsó napján ismét bajnoki mérkőzés vár NB III-as első csapatunkra. Múlt vasárnaphoz hasonlóan ezúttal is idegenben lépünk majd pályára.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a KTE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A második félidőt látva a döntetlenre rászolgáltunk volna

Szerdán ismét fontos mérkőzés várt csapatunkra, ugyanis a szintén a tabella hátsó régiójában elhelyezkedő Kecskeméti TE II volt az ellenfelünk hazai pályán. Tovább nehezítette dolgunkat,

Múlt hét csütörtöktől péntekig (2023. április 6-7.) tartottuk a tavaszi Körzetközponti táborunkat az U10/U11-es korosztály számára. A tábor első napján, egy közös reggeli után a gyerekekkel

Szerdán ismét hétközi fordulót rendeznek az NB III Közép csoportban. Csapatunk ezúttal hazai pályán a Kecskeméti TE II-t látja majd vendégül. Sokat vártunk a vasárnapi