
Vasárnap délután ismét hazai közegben lépett pályára NB III-as felnőtt együttesünk. Soros ellenfelünk ezúttal a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II volt. A vendégek a tabella hátsó részében tanyáznak, ezért bizakodva vártuk az összecsapást.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Meton-FC Dabas - Szeged-Csanád G.A. II (2:1)
Visszatértünk a győztes útra
Vasárnap délután ismét hazai közegben lépett pályára NB III-as felnőtt együttesünk. Soros ellenfelünk ezúttal a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II volt. A vendégek a tabella hátsó részében tanyáznak, ezért bizakodva vártuk az összecsapást.
A mérkőzés elején rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, amelynek köszönhetően gyors két gólos előnyt sikerült szereztünk. Előbb a 3. percben oldalszabadrúgáshoz jutottunk, Kotroczó állt a labda mögé, a kapu elé tekert lövésbe nem ért bele senki sem, viszont így is utat talált a vendégek kapujába (1:0). A 8. percben pedig egy nagybedobást végeztünk el, amely Forgács fejét találta el, aki nem hibázott és az üresen maradt szegedi kapuba csúsztatott (2:0). A megnyugtató előny birtokában nyugodt mederben zajlott az első félidő, amelyben további helyzeteink adódtak, viszont több találatot már nem sikerült szereznünk.
A második félidőre kissé visszaesett a játékunk minősége, kiegyenlített volt a játék képe. A 68. percben védelmünk nem tudott felszabadítani, amelyet a vendégek góllal bosszultak meg (2:1). A hátralevő időre a bekapott gól hatására némileg izgalmas lett a mérkőzés. Védelmünk azonban már jól zárt, gyakorlatilag nem is tudtak kialakítani ki komolyabb lehetőséget a vendégek. Egy újabb találattal már idő előtt le is zárhattuk volna a három pont sorsát, azonban ellenfelünkhez hasonlóan már mi sem tudtunk további találatot szerezni a hátralevő időben, így maradt a 2:1-es Meton-FC Dabas siker.
Sikerült tehát győzelemmel zárni a vasárnapi összecsapást, ezáltal a tabellán továbbra is tapadunk az élbolyra. A következő fordulóban a tabella 3. helyét elfoglaló Körösladány csapatához látogatunk. Nem számíthatunk könnyű mérkőzése, viszont nem titkolt célunk, hogy szeretnénk idegenben is egy szép eredményt elérni.
Hajrá Dabas!
