November hónap lévén szépen lassan ráfordulunk az őszi szezon célegyenesére. Vasárnap kora délután ismét hazai közegben lép majd pályára NB III-as első csapatunk. Soros ellenfelünk ezúttal a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Ceglédi VSE lesz, akik az eddigi 13 fordulóban két győzelmet és két döntetlent tudtak csupán felmutatni.

BEHARANGOZÓ: NB III

Meton-FC Dabas - CEGLÉDI VSE

NB lll. Dél-Keleti csoport - 14. Forduló

November hónap lévén szépen lassan ráfordulunk az őszi szezon célegyenesére. Vasárnap kora délután ismét hazai közegben lép majd pályára NB III-as csapatunk. Soros ellenfelünk ezúttal a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Ceglédi VSE lesz, akik az eddigi 13 fordulóban mindössze két győzelmet és két döntetlent tudtak csupán felmutatni.

A papírforma és a hazai pálya előnye tehát egyértelműen a Meton-FC Dabas győzelmét sejteti, azonban ezúttal is meg kell jegyeznünk, hogy köztudottan nincs könnyű bajnoki mérkőzés még akkor sem, ha valaki az élmezőny közvetlen közelében helyezkedik el, ellenfele pedig a kieső zónában. Reméljük, nem borul majd a papírforma és sikerül otthon tartanunk mindhárom bajnoki pontot, amivel tovább tudnánk stabilizálni helyünket a tabella első felében.

Haza összecsapás lévén ismét biztatjuk klubunk szimpatizánsait, hogy látogassanak ki minél többen vasárnap délután a Wellis Sportparkba és buzdítsák csapatunkat a Ceglédi VSE elleni bajnoki mérkőzésen is.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Meton-FC Dabas – Ceglédi VSE

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.11.05 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK