A napokban a folyamatos esőzés hatására egy rendkívül mély talajú pályán kellett megmérkőznie NB III-as csapatunknak a Ceglédi VSE ellen. Soros ellenfelünk jelenleg a bajnoki tabella utolsó előtti helyét foglalta el a fordulót megelőzőleg, ennek tudatában pedig mindenképpen szerettük volna győzelemmel zárni a találkozót. A múlt héten a kiállítás sorsára jutott Forrai és Surman sem állhatott a szakvezetés rendelkezésére, így közel sem vehettük félvállról az összecsapást.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Meton-FC Dabas - Ceglédi VSE (3:0)
Megérdemelt győzelem a Cegléd ellen
A napokban a folyamatos esőzés hatására egy rendkívül mély talajú pályán kellett megmérkőznie NB III-as csapatunknak a Ceglédi VSE ellen. Soros ellenfelünk jelenleg a bajnoki tabella utolsó előtti helyét foglalta el a fordulót megelőzőleg, ennek tudatában pedig mindenképpen szerettük volna győzelemmel zárni a találkozót. A múlt héten a kiállítás sorsára jutott Forrai és Surman sem állhatott a szakvezetés rendelkezésére, így közel sem vehettük félvállról az összecsapást.
Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, több ígéretes támadást is vezettünk, viszont sajnos az ellenfelünk kapujába nem sikerült betalálnunk. A mérkőzés folyamán a két csapatnak egymással, valamint a pálya talajával is meg kellett birkózniuk. A második félidőben még inkább magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, a mezőnyfölény pedig az 52. percben végre góllá érett. Egy jól begyakorolt szögletrúgást követően Domokos Bálint elé került a labda, aki 11 méterről lőhetett kapura, a lövése irányt változtatott egy ceglédi játékoson, így végül védhetetlenül pattant a labda a kapuba (1:0). Továbbra is támadásban maradtunk, és ennek köszönhetően gyorsan meg is tudtuk duplázni előnyünket. Józsa kapott remek indítást a mérkőzés 63. percében és nagy helyzetben nem is hibázott (2:0). A gól után is mi irányítottuk a találkozót, amely végérvényesen a 84. percben dőlt el. Egy oldalról történő beadásra Józsa érkezett a legjobb ütemben és talált ismét a hálóba (3:0). A fennmaradó időben több gólt már nem láthatott a közönség, így végül teljesen megérdemelt, magabiztos győzelmet értünk el a Cegléd ellen.
Hajrá Dabas!