A Cegléd elleni magabiztos győzelmet követően Budapest felé veszi az irányt NB III-as keretünk és a hét utolsó napján a Pénzügyőr SE ellen lép pályára.

BEHARANGOZÓ: NB III

Pénzügyőr SE - Meton-FC Dabas

NB lll. Dél-Keleti csoport - 15. Forduló

A Ceglédi VSE elleni magabiztos hazai győzelmet követően most vasárnap Budapest felé veszi az irányt NB III-as keretünk és a hét utolsó napján a Pénzügyőr SE ellen lép majd pályára 13 órától Pasaréten.

A Ceglédi VSE utolsó előtti helyezéséhez képest soros ellenfelünk már nagy valószínűséggel egy jóval komolyabb játékerőt képviselő csapat lesz, amit a tabellán elfoglalt 7. helyezése és 20 szerzett bajnoki pontja bizonyít is.

Ami ezzel szemben Tóth László legénységét illeti, a Meton-FC Dabas 24 szerzett pontjával továbbra is stabilan tartja 5. helyezését, előnye és hátránya egyaránt 4-4 pont az éllovasokkal és üldözőivel szemben, tehát mondhatni ez a mérkőzés sem tekinthető komoly vízválasztónak, azonban érdemes mégis igen komolyan venni, mert a Monor, Pénzügyőr és Vasas II trió egyaránt 20-20 pontot szerzett, vagyis egy botlással könnyen magunkra húzhatjuk őket. Amennyiben azonban sikerülne begyűjteni a megszerezhető három pontot, akkor a Pénzügyőr SE már hét egységgel maradna le csapatunk mögött, ami pedig igen jelentős különbség, ellenben ha pont nélkül maradunk vasárnap, akkor minimálisra apadhat a több forduló alatt igen nehezen megszerzett előnyünk.

Komolyan bele kell tehát állnunk a hétvégi mérkőzésbe, hogy a hátralevő két idei összecsapásunkra (Monor / KTE II) is némiképp nyugodalmasan készülhessünk. Eddig egy rendkívül szép őszi szezont produkáltunk, most pedig meg kellene koronáznunk az eddigi szereplésünket egy remek novemberi hajrával.

Az összecsapás Budapesten a NAV Pasaréti úti Sporttelepén kerül majd megrendezésre vasárnap délután 13 órától.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Pénzügyőr SE – Meton-FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.11.12 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Budapest, NAV Pasaréti úti Sporttelep

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK