
Edzői értékelés: Ledő László
Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a DMTK elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szerda délután az U14-es csapat a Dunaharasztit

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a DMTK elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szerda délután az U14-es csapat a Dunaharasztit

A hétvégi Magya kupa összecsapást követően hétközi fordulóval folytatódnak az NB III. Közép-csoport küzdelmei. Noha igen sűrű napok elé néznek játékosaink, az RKSK elleni remek

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a SZAC elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „U13-as keretünk a SZAC csapatát látta vendégül

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Körösladányi MSK elleni MOL Magyar kupa összecsapás után az alábbi nyilatkozatot adta: „Elöljáróban, köszönjük szépen a Körösladány mérkőzés

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője az RKSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Úgy gondolom, hogy az első félidő rendben volt, nagyon

Végre elkezdődött a bajnoki szezon, ahol hazai pályán a jelentősen megfiatalított RKSK csapatát fogadtunk. Az első negyedórában tapogatózó játékot láthattak a kilátogató nézők. Ezt követően

Mindenki nagy örömére hétvégén végre kezdetét veszi a 2021/2022-es bajnoki szezon. Első csapatunk idén is az NB III. Közép csoportjába kapott besorolást. Bücs Zsolt játékosai

A Szent István SE illetve a Ferencváros utánpótlás csapataiban nevelkedtem. 18 évesen a felnőtt csapatnál megkaptam az első profi szerződésemet ahol Ligakupa meccseken illetve a

Ferencváros és MTK nevelés vagyok, voltam a Red Bull Salzburgnál is két évet. NB II-ben Barcson, a ZTE II-ben és a Honvéd II-ben, a Vác

7 évesen kezdtem el Szarvason focizni, ahol 13 éves koromig játszottam. Utána elkerültem Békéscsabára, majd 6 év után tovább álltam a Körösladány csapatához, ahonnan 1

Viszonylag későn, 11 éves koromban lettem igazolt játékos, utánpótlás éveimben megfordultam a MAC, Honvéd, Soroksár, illetve a Ferencváros csapatában is, utóbbiban töltöttem a legtöbb időt,

Nyíregyházán kezdtem el a focit, 9 évig voltam ott. Azután keresett meg az MTK, ahol eddig a legjobb egyéni és csapatszintű eredményt tudom felmutatni pályafutásom

Gyermekként a Békéscsabai UFC-ben kezdtem el focizni. Onnan 6 év után, 16 évesen átkerültem a Debreceni Labdarugó Akadémiára. DVSC-ben a korosztályos és a második csapat

Pilisvörösváron kezdtem el a labdarúgást, hiszen ott lakom, onnan kerültem Vácra, ahol 1 évet töltöttem, majd a Puskás Akadémiára igazoltam, ahol 4 évet fociztam. Majd

Véget ért a felkészülési időszak, kialakult az FC Dabas NB III-as őszi játékoskerete. A nyár folyamán 9 játékos távozott a klubtól, helyükre pedig 8 érkezett,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a felkészülési időszakról az alábbi értékelést adta: Azt a fizikai munkát, amit szerettünk volna elvégezni, azt elvégeztük. Úgy érzem,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a mögöttünk álló hetet az alábbiak szerint értékelte: „A negyedik hetünket zártuk le, ami már a regenerálódásról is szólt,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője a felkészülési munka eddigi tapasztalatairól az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagy öröm volt számomra, hogy rám esett a választás,

Pénteken az FC Dabas Nyári Sporttábor második turnusának zárónapján a gyerekek által kisorsolt négy csapat versengett egymással a délelőtt folyamán, majd ebéd után a meglepetés sztárvendég,

Táborunk csütörtöki sztárvendégei a DABAS SPARKS AMERIKAI FUTBALL CLUB játékosai voltak, akik nagyon élvezetes bemutatóval kötötték le a gyerekek figyelmét, majd bevonták őket a közös munkába.

Szerdán SZABADOS ÁDÁM Football Freestyler magyar bajnok kápráztatta el a táborozókat, akinek a nevéhez fűződik egy Guiness-Rekord is, mégpedig ülve dekázás váltott lábbal sípcsonttal (1

Keddi sztárvendégünk KERTÉSZ ZOLTÁN HEGYMÁSZÓ volt, aki Alaszkába kalauzolta el a gyerekeket. Elmesélte, hogyan lehet a hó, a jég és a gleccserek világában nap, mint

Táborunk második turnusának első napján SZTÁRVENDÉGÜNK az NB III-as csapatunk vezetőedzője, BÜCS ZSOLT volt, aki előadást tartott a gyerekeknek. Ő az egyetlen olyan játékos a

A pénteki nappal véget ért az FC Dabas Nyári Sporttábor első turnusa. A zárónapon délelőtt önfeledt versengés folyt a sorsolással kiválasztott csapatok között, majd délután

Táborunk negyedik napján a Dabas Sparks Amerikai Futball Club látogatott el hozzánk. A foglalkozás során a gyerekek megismerhettek egy új sportágat és edzés felszereléseket, amelyeket

Az FC Dabas Nyári Sporttábor szerdai meglepetés sztárvendége az EXATLON-ból nemrég (Dominikáról) hazatért IMREH BALÁZS volt, aki egy színes élménybeszámolóval lepte meg a gyerekeket. FC

Az FC Dabas Nyári Sporttábor keddi sztárvendége Kertész Zoltán hegymászó volt. Élvezetes, tartalmas vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott a gyerekeknek, akiket ezúttal Szudánba kalauzolt el. Utazhattak

Hétfőn kezdetét vette az FC Dabas Sporttábor. A délelőtti tematikus foglalkozás után Makkai Miklós Bűvész látogatott el az első napon táborunkba, aki különböző látványos trükkökkel

Csütörtök délután hivatalosan is bemutatásra került Bücs Zsolt, NB III-as első csapatunk újdonsült vezetőedzője. Mint köztudott, Szabó István mellett Kerekes Barna és Fehér Ádám is

Csütörtök délután befejezte 2020/2021-es bajnoki szereplését az FC Dabas II is. Iszák Gábor csapata ezúttal Tápiószentmártonra látogatott, ahol a harmadik helyezett Aranyszarvas SE volt az