Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Noha az őszi szezon már a múlt hétvégén lezárult, az első tavaszi forduló még lejátszásra kerül 2021 decemberének elején.

BEHARANGOZÓ: NB III

RKSK - FC Dabas

NB lll. Közép-csoport - 20. Forduló

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Noha az őszi szezon már a múlt hétvégén lezárult, az első tavaszi forduló még lejátszásra kerül 2021 decemberének elején.

Ennek megfelelően még egyszer összemérhetjük erőnket az RKSK csapatával, azonban ezúttal idegenben. Szép emlékeink lehetnek az augusztus elején lejátszott  legutóbbi összecsapásról, ugyanis az 1. fordulóban, hazai pályán, 5:1 arányú igen magabiztos győzelmet arattunk a fővárosiak felett. Góljainkon akkor Rábold Richárd, Kiss Ákos, Kovács Péter, Busa Bence és Lévai Norbert osztoztak. Alighanem ezzel az eredménnyel most sem lennénk elégedetlenek.

Ami a jelenlegi formákat illeti, mindkét csapat egy győzelemmel és egy vereséggel hangolt az utolsó idei bajnoki összecsapására. A tabellán elfoglalt helyezéseket alapul véve (FC Dabas: 11. hely, RKSK: 19.hely) mindenképpen csapatunk számít a mérkőzés esélyesének, erre azonban nem alapozhatunk, ugyanis azt már több alkalommal is tapasztalhattuk, hogy a papírforma könnyedén borulhat, elég, ha csupán a Dabas-Gyón elleni fájó idegenbeli vereségre gondolunk.

Az MTK II elleni múlt hétvégi összecsapás sem úgy sikerült, ahogy azt vártuk, így most vasárnap az RKSK otthonában mindenképpen javítanunk kell, hogy kellemesebb szájízzel és tabellán elfoglalt pozícióból várhassuk a 2022-es szezonkezdést.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: RKSK – FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.12.05. (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Budapest, RKSK Sporttelep

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK