
Bemutatkoznak új játékosaink: PUSZTAI ANDRÁS
7 évesen kezdtem el Szarvason focizni, ahol 13 éves koromig játszottam. Utána elkerültem Békéscsabára, majd 6 év után tovább álltam a Körösladány csapatához, ahonnan 1

7 évesen kezdtem el Szarvason focizni, ahol 13 éves koromig játszottam. Utána elkerültem Békéscsabára, majd 6 év után tovább álltam a Körösladány csapatához, ahonnan 1

Viszonylag későn, 11 éves koromban lettem igazolt játékos, utánpótlás éveimben megfordultam a MAC, Honvéd, Soroksár, illetve a Ferencváros csapatában is, utóbbiban töltöttem a legtöbb időt,

Nyíregyházán kezdtem el a focit, 9 évig voltam ott. Azután keresett meg az MTK, ahol eddig a legjobb egyéni és csapatszintű eredményt tudom felmutatni pályafutásom

Gyermekként a Békéscsabai UFC-ben kezdtem el focizni. Onnan 6 év után, 16 évesen átkerültem a Debreceni Labdarugó Akadémiára. DVSC-ben a korosztályos és a második csapat

Pilisvörösváron kezdtem el a labdarúgást, hiszen ott lakom, onnan kerültem Vácra, ahol 1 évet töltöttem, majd a Puskás Akadémiára igazoltam, ahol 4 évet fociztam. Majd

Véget ért a felkészülési időszak, kialakult az FC Dabas NB III-as őszi játékoskerete. A nyár folyamán 9 játékos távozott a klubtól, helyükre pedig 8 érkezett,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a felkészülési időszakról az alábbi értékelést adta: Azt a fizikai munkát, amit szerettünk volna elvégezni, azt elvégeztük. Úgy érzem,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk vezetőedzője a mögöttünk álló hetet az alábbiak szerint értékelte: „A negyedik hetünket zártuk le, ami már a regenerálódásról is szólt,

Bücs Zsolt, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője a felkészülési munka eddigi tapasztalatairól az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagy öröm volt számomra, hogy rám esett a választás,

Pénteken az FC Dabas Nyári Sporttábor második turnusának zárónapján a gyerekek által kisorsolt négy csapat versengett egymással a délelőtt folyamán, majd ebéd után a meglepetés sztárvendég,

Táborunk csütörtöki sztárvendégei a DABAS SPARKS AMERIKAI FUTBALL CLUB játékosai voltak, akik nagyon élvezetes bemutatóval kötötték le a gyerekek figyelmét, majd bevonták őket a közös munkába.

Szerdán SZABADOS ÁDÁM Football Freestyler magyar bajnok kápráztatta el a táborozókat, akinek a nevéhez fűződik egy Guiness-Rekord is, mégpedig ülve dekázás váltott lábbal sípcsonttal (1

Keddi sztárvendégünk KERTÉSZ ZOLTÁN HEGYMÁSZÓ volt, aki Alaszkába kalauzolta el a gyerekeket. Elmesélte, hogyan lehet a hó, a jég és a gleccserek világában nap, mint

Táborunk második turnusának első napján SZTÁRVENDÉGÜNK az NB III-as csapatunk vezetőedzője, BÜCS ZSOLT volt, aki előadást tartott a gyerekeknek. Ő az egyetlen olyan játékos a

A pénteki nappal véget ért az FC Dabas Nyári Sporttábor első turnusa. A zárónapon délelőtt önfeledt versengés folyt a sorsolással kiválasztott csapatok között, majd délután

Táborunk negyedik napján a Dabas Sparks Amerikai Futball Club látogatott el hozzánk. A foglalkozás során a gyerekek megismerhettek egy új sportágat és edzés felszereléseket, amelyeket

Az FC Dabas Nyári Sporttábor szerdai meglepetés sztárvendége az EXATLON-ból nemrég (Dominikáról) hazatért IMREH BALÁZS volt, aki egy színes élménybeszámolóval lepte meg a gyerekeket. FC

Az FC Dabas Nyári Sporttábor keddi sztárvendége Kertész Zoltán hegymászó volt. Élvezetes, tartalmas vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott a gyerekeknek, akiket ezúttal Szudánba kalauzolt el. Utazhattak

Hétfőn kezdetét vette az FC Dabas Sporttábor. A délelőtti tematikus foglalkozás után Makkai Miklós Bűvész látogatott el az első napon táborunkba, aki különböző látványos trükkökkel

Csütörtök délután hivatalosan is bemutatásra került Bücs Zsolt, NB III-as első csapatunk újdonsült vezetőedzője. Mint köztudott, Szabó István mellett Kerekes Barna és Fehér Ádám is

Csütörtök délután befejezte 2020/2021-es bajnoki szereplését az FC Dabas II is. Iszák Gábor csapata ezúttal Tápiószentmártonra látogatott, ahol a harmadik helyezett Aranyszarvas SE volt az

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a napokban megtartott közös évzárót követően az alábbi alábbi nyilatkozatot adta: „Megtartotta U13-as csapatunk az évzáróját. Köszönjük

Az FC Dabas a napokban megegyezett BÜCS ZSOLT volt válogatott labdarúgóval, aki a távozó Szabó Istvántól veszi át az NB III-as első csapat szakmai irányítását!

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője az Üllő SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Második félidei gyors, lendületes játékunkkal megérdemelten és

Lassan a szezon végéhez ér az FC Dabas II is. Az utolsó előtti fordulóban Üllőre látogatott Iszák Gábor legénysége. Játékosaink ezúttal rendkívül jó napot fogtak

Szabó István, NB III-as csapatunk leköszönő vezetőedzője távozása előtt még utoljára értékelte a Dabason töltött időszakát: „Szerintem akkor beszélünk sikerről, amikor a teljesítmény túlmutat az

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője éves beszámolójában az alábbi dolgokat osztotta meg: „Úgy gondolom, nagyon jó évet zártunk az U13-as csapattal! Amit

Iszák Gábor, az FC Dabas II vezetőedzője a Halásztelki FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Egy szervezett csapat ellen, közepes iramú mérkőzésen

Szombat délután újabb erőpróba várt kettes csapatunkra. Az a Halásztelki FC fogadott minket, akik mondhatni közvetlen riválisunk, mivel csupán két pont választotta el a két

Csütörtökön délután az FC Dabas SE otthonában Kőszegi Zoltán polgármester/klubelnök, Bennárik Ferenc szakosztályvezető és Kucsák István alelnök társaságában köszönthettem az NB III, Közép-csoport bajnokságában bronzérmet