
Hétközi mérkőzéssel folytatódott az NB III-as bajnokság a Wellis parkban. Az eddig nem igazán remeklő újonc B Build Mohács csapatát fogadtuk. A mérkőzés kezdetétől próbáltunk dominálni, amelynek köszönhetően a 20. percben már két gólos előnyben voltunk Maka és Ágoston révén (2:0). Továbbra is mezőnyfölényben játszottunk, de az eredmény az első félidőben már nem változott.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
FC Dabas - B Build Mohács (5:1)
Magabiztos hazai győzelem
Hétközi mérkőzéssel folytatódott az NB III-as bajnokság a Wellis parkban.
Az eddig nem igazán remeklő újonc B Build Mohács csapatát fogadtuk. A mérkőzés kezdetétől próbáltunk dominálni, amelynek köszönhetően a 20. percben már két gólos előnyben voltunk Maka és Ágoston révén (2:0). Továbbra is mezőnyfölényben játszottunk, de az eredmény az első félidőben már nem változott.
A második játékrész első percében Földes révén megszereztük a harmadik gólunkat is, amellyel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (3:0). A mérkőzés hátralévő részében még Busa és Kerék is betalált, miközben Mohács csapatának csak egy szépítő találalatot sikerült szereznie (5:1). Egyetlen bosszantó tényező Lévai két sárga lap után történő kiállítása. Szombaton az eltiltott Lévai nélkül kell pontot/pontokat szerezni a Cegléd csapata ellen idegenben.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.09.01. (szerda, 16:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas – B Build Mohács 5:1 (2:0)
Gól: Maka A (8′), Ágoston D (20′), Földes M (47′), Busa B (65′), Kerék L (77′) ill. Schmidt Zs (72′)
Kiállítás: Lévai N (83′) ill. –
FC Dabas: Hermány – Földes, Forgács (Márton), Dudás, Fritz, Pusztai (Szabó), Lévai, Ágoston (Kincses), Rábold (Kerék), Maka (Kovács), Busa