
Kettes csapatunk ezúttal az NB III-as kerettel egy napon, vasárnap délután lépett pályára a Megye II. osztály 2. fordulójában. Vendéglátónk ezúttal az az Újhartyán VSE volt, akinél több egykoron az FC Dabast erősítő labdarúgót fedezhettünk fel.
HÍREK: FC DABAS II
Újhartyán VSE - FC Dabas II (3:2)
A pontszerzés ezúttal is elmaradt
Kettes csapatunk ezúttal az NB III-as kerettel egy napon, vasárnap délután lépett pályára a Megye II. osztály 2. fordulójában.
Vendéglátónk ezúttal az az Újhartyán VSE volt, akinél több egykoron az FC Dabast erősítő labdarúgót fedezhettünk fel.
Noha öt gól esett az összecsapáson, ez első játékrész mégsem tartogatott egyet sem. A gól nélküli első félidőt követően aztán beindultak a csapatok. A hazaiak az 52. majd a 63. percben is be tudták venni a kapunkat, így jelentős előnyre tette szert (2:0). Kerék László révén a 80. percben sikerült szépítenünk (2:1), örömünk azonban csupán 2 percig tarthatott, ugyanis Varga Balázs ismét kétgólosra állította a különbséget (3:1). A 85. percben Fodor Gergely találata ismét felcsillantotta a reményt (3:2), a hátralevő idő rövidsége azonban már nem tette lehetővé, hogy egalizáljuk az eredményt.
A következő fordulóban a szintén két vereséggel kezdő, sereghajtó Szigethalom SC-t látjuk vendégül, remélhetőleg több sikerrel.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.08.22 (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Újhartyáni sportpálya
Újhartyán VSE – FC Dabas II 3:2 (0:0)
Gól: Wrábel T (52′), Wrábel T (63′), Varga B (82′) ill. Kerék L (80′), Fodor G (85′)
FC Dabas II: Balogh J (1) – Danyis A (4), Márton D (5), Németh Á (7), Kerék L (10), Kicska T (13), Farkas Cs (14), Farkas Zs (16), Pirik T (19), Fodor G (20), Bálint J (21)
Csere: Venicz Á (3), Náchlik D (17), Berkes J (18)