A hétközi bajnoki fordulót követően ismételten hazai pályán lép pályára NB III-as első keretünk. Bücs Zsolt játékosainak vasárnap délután azzal a Hódmezővásárhelyi FC-vel kell felvenniük a harcot, akik csapatunkhoz hasonlóan szintén 3 bajnoki pontot szereztek az eddigi két mérkőzésükön

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - HFC

NB lll. Közép-csoport - 3. Forduló

A hétközi bajnoki fordulót követően ismételten hazai pályán lép pályára NB III-as első keretünk. Bücs Zsolt játékosainak vasárnap délután azzal a Hódmezővásárhelyi FC-vel kell felvenniük a harcot, akik csapatunkhoz hasonlóan szintén 3 bajnoki pontot szereztek az eddigi két mérkőzésükön, egy győzelem és egy vereség a mérlegük, ráadásul az FC Dabashoz hasonlóan 2:1-es vereséget szenvedtek a szerdán megrendezett 2. fordulóban. 

Fontos mérkőzés előtt áll tehát mindkét fél, ugyanis aki győzelemmel tudja abszolválni a hétvégi dabasi ütközetet, az hat szerzett pontjával az élmezőny nyomában tud ragadni.

Az összecsapás otthonául szokásos módon a dabasi Wellis Sportparkban található FC Dabas center pályája szolgál majd. A labda ezúttal is 17:30-kor indul útjára. Látogassunk ki minél többen és biztassuk kedvenc csapatunkat ezen az igen fontosnak ígérkező NB III-as bajnoki mérkőzésen is!

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – HFC

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.08.15. (Vasárnap, 17:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK