
A Cegléd elleni idegenbeli ütközettel zárja NB III-as csapatunk ezt a könnyűnek nem éppen nevezhető hetet. A múlt szombati MOL Magyar Kupa összecsapás után szerdán már a Mohács ellen kellett bizonyítania játékosainknak, pár nap elteltével pedig már egy újabb erőpróba vár a Bücs Zsolt edzette NB III-as első keretünkre.
BEHARANGOZÓ: NB III
CEGLÉDI VSE - FC Dabas
NB lll. Közép-csoport - 6. Forduló
A Cegléd elleni idegenbeli ütközettel zárja NB III-as csapatunk ezt a könnyűnek nem éppen nevezhető hetet.
A múlt szombati MOL Magyar Kupa összecsapás után szerdán már a Mohács ellen kellett bizonyítania játékosainknak, pár nap elteltével pedig már egy újabb erőpróba vár a Bücs Zsolt edzette NB III-as első keretünkre.
Soros ellenfelünk ezúttal a tabella 14. pozícióját elfoglaló Ceglédi VSE lesz. Vendéglátóink eddigi mérlege két győzelem (Mohács, Monor) és három vereség (HFC, Kozármisleny, Dunaújváros), hátrányuk pedig mindössze egy pont csapatunkkal szemben, ennek megfelelően minden bizonnyal egy igen nehéz és kiélezett összecsapásnak állunk elébe. Amelyik csapat két vállra tudja fektetni a másikat, egyértelműen jóval kedvezőbb helyzetből, a felső házból várhatja a következő forduló alakulását.
Az összecsapás szombat délután 16 órától a ceglédi Zsengellér Gyula Sporttelepen kerül megrendezésre.
Hajrá Dabas!
Mérkőzés: Ceglédi VSE – FC Dabas
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.09.04. (Szombat, 16:00)
Helyszín: Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep