
Edzői értékelés: Tóth Mihály
Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a KTE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mérkőzésről röviden csak annyit, hogy két eltérő

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a KTE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mérkőzésről röviden csak annyit, hogy két eltérő

A bajnokság utolsó előtti fordulójában ahhoz a Kecskeméthez látogattunk, akik szintén rettentően nehéz helyzetben voltak a bajnokságban, ezáltal vérbeli kiesési rangadót láthatott a kilátogató publikum.

Mivel a múlt hétvégi Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzés közel sem úgy alakult, ahogy azt vártuk, így nincs mese, most vasárnap 11 órától a forduló

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Rendkívül csalódott vagyok. Egész héten készültünk a mérkőzésre,

A bajnokság véghajrájához értünk, hiszen már a 28. fordulót rendezték meg az NB III Dél-Keleti csoportjában. Hazai pályán fogadtuk a sereghajtó Pénzügyőr SE együttesét. Egy

Hétvégén ismét rendkívül fontos összecsapásra készül NB III-as csapatunk. Tóth Mihály legénysége a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli bravúrt követően tovább stabilizálhatja helyét a tabella középső részében,

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Baljós előjelekkel várhattuk a hétvégi mérkőzést, hiszen ismét kiesett

A bajnokság 27. fordulójában a tabella középső régiójában elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC csapatához látogattunk. A mérkőzés előtt Tóth Mihálynak nem volt egyszerű dolga, hiszen a csapat

Noha két hete a Szolnok elleni idegenbeli győzelmünkkel már végre el tudtunk mozdulni a kieső helyről, azonban örömünk nem tarthatott túl sokáig. A múlt hétvégén

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Számítottam rá, hogy nehéz mérkőzés lesz ez

Soron következő mérkőzésünkre hazai pályán került sor, ahol a bajnokságban remekül szereplő Vasas FC második csapata volt az ellenfelünk. Rögtön a mérkőzés elején magához ragadta

A Szolnoki MÁV FC elleni idegenbeli diadalt követően nemhogy sikerült elmozdulnunk a kieső helyről, hanem még a BKV Előrét is sikerült pontban utolérni és beelőzni.

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „ Fontos mérkőzést játszott a két csapat,

Kissé szokatlan időpontban, szombaton került megrendezésre a soron következő bajnoki mérkőzésünk Szolnokon. Nagyon fontos összecsapás várt ránk, hiszen mind a hazai csapat, mind az FC

A dobogóért küzdő ESMTK elleni hazai összecsapást követően talán a legfontosabb ütközet előtt áll NB III-as csapatunk. Szombat délután a 25. forduló nyitó mérkőzését vívjuk

Az FC Dabas a 2025.03.02-án NB III Dél-Keleti csoport 18. fordulójában megrendezésre kerülő Meton-FC Dabas SE – Tiszakécskei LC mérkőzéssel kapcsolatban és az azóta eltelt

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen az ellenfél rendkívül fizikális csapat,

Vasárnap délután a középmezőnyben tanyázó Martfűi LSE volt az ellenfelünk idegenben. Nagyon fontos találkozó volt számunkra, ahol egyértelműen győzelmi kényszerben léptünk pályára. Ennek fényében támadólag

A bravúros Martfű elleni idegenbeli győzelmet követően reméljük, ott tudja folytatni NB III-as csapatunk, ahol az elmúlt fordulóban abbahagyta. Ellenfelünk ezúttal az az ESMTK lesz,

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Martfűi LSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Már a mérkőzés előtt jeleztem a srácoknak, hogy

Vasárnap délután a középmezőnyben tanyázó Martfűi LSE volt az ellenfelünk idegenben. Nagyon fontos találkozó volt számunkra, ahol egyértelműen győzelmi kényszerben léptünk pályára. Ennek fényében támadólag

A Honvéd II elleni hazai győzelmet követően most vasárnap már a Martfűi LSE ellen kell bizonyítania felnőtt csapatunknak, hogy helye van a következő idényben is

A bajnokság 22. fordulójában a Budapest Honvéd FC II csapatát láttuk vendégül. A találkozó számunkra nagyon fontos volt a bennmaradásért vívott harcban. Ennek tükrében jól

A bajnokaspiráns Gyulai Termál FC elleni idegenbeli ütközetet követően most vasárnap már ismét egy papíron némiképp könnyebb ellenféllel kell összemérni tudásunkat. Természetesen tudjuk jól, könnyű

Ledő László, U12/B csapatunk megbízott edzője a Carvallho Blause-Áporka II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Az FC Dabas U12/B a szombati bajnoki

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Gyulai Termál FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagyon nehéz találkozóra készültünk, hiszen a gyulai

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Kistarcsai VSC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombaton délelőtt a Kistarcsai VSC csapatához látogattunk bajnoki mérkőzésre.

Soron következő mérkőzésünkre Gyulán került sor, ahol is a jelenlegi listavezető volt az ellenfelünk. Ennek tudatában nem mi számítottunk az összecsapás esélyesének. Az esős idő

A bajnoki címre törő Tiszakécske elleni minimális vereséget követően két győztes összecsapással folytatta NB III-as csapatunk a tavaszi szezont. Tóth Mihály legénysége az elmúlt két

Fritz Attila, U19-es csapatunk vezetőedzője az Airnergy FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Csütörtökön lejátszottuk soron következő bajnoki mérkőzésünket. Az összecsapás előtt