Hétvégén ismét hazai környezetben léptünk pályára. Ezúttal egy bajnokesélyes ellenfél, a III. Kerület TVE látogatott Dabasra. Az első félidőben egyáltalán nem látszott a két csapat közötti tabellabéli különbség.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas – III. ker. TVE (2:3)

Fájó vereség hazai pályán

Hétvégén ismét hazai környezetben léptünk pályára. Ezúttal egy bajnokesélyes ellenfél, a III. Kerület TVE látogatott Dabasra.

Az első félidőben egyáltalán nem látszott a két csapat közötti tabellabéli különbség. Védelmünk stabilan zárt, többet birtokoltuk a labdát, és több ígéretes támadást is vezettünk. A fölény a 29. percben érett góllá, egy gyors akció végén Földeák volt eredményes, megszerezve a vezetést csapatunknak (1:0). A találat után sem vettünk vissza a tempóból, továbbra is mi irányítottuk a játékot. A 40. percben Kamarás ellen szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest pedig Hegyi magabiztosan értékesítette (2:0). Az első játékrész végéig már nem változott az eredmény, így megérdemelt, kétgólos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben a vendégek nagyobb sebességre kapcsoltak, többet birtokolták a labdát, azonban ez sokáig nem járt komoly helyzetekkel. A 61. percben el is dönthettük volna a mérkőzést. Kamarás remek kiugratást kapott, ám a vendégek kapusa bravúrral hárított, így maradt a kétgólos különbség. Egészen a 75. percig semmi sem utalt arra, hogy kicsúszhat a kezünkből a mérkőzés. Ekkor azonban egy szöglet után Janicsák rosszul mérte fel a labda ívét, amiből a vendégek szépítettek (2:1). A bekapott gól láthatóan megzavarta csapatunkat, és öt perccel később egy nagy bedobás utáni, ide-oda pattogó labdára a fővárosiak reagáltak a leggyorsabban, így a 80. percben kiegyenlítettek (2:2). A hajrában nyílt, ki-ki mérkőzés alakult ki, amelyből sajnos mi jöttünk ki rosszul. A 89. percben egy elkerülhető szabálytalanság után a vendégek a kapunk elé ívelték a labdát, ahol egy jól érkező játékos a hálóba csúsztatott (2:3).

A mérkőzés sorsa így el isdőlt. Három pontrúgás utáni szituáció pecsételte meg a sorsunkat, annak ellenére, hogy 75 percen keresztül semmi nem utalt arra, hogy vereséggel hagyjuk el a pályát. A csalódottság most még érthetően nagy, de menni kell tovább. A hétvégén Tiszaföldvárra utazunk, ahol a kötelező győzelem reményében lépünk pályára. Ugyanakkor jól tudjuk, a futballban minden pontért keményen meg kell dolgozni, így ott is egy küzdelmes mérkőzésre számíthatunk.

Hajrá Dabas!

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (20. forduló)
Időpont: 2026.03.14 (Szombat, 14:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – III. ker. TVE 2:3 (2:0)
Gól: Földeák L (29′), Hegyi P (40′ – büntető) ill. Pálvölgyi P (75′), Wirth D (80′), Fodor F (89′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK