
FC Dabas II – Bugyi SE (0:3)
Szombat délután a legfőbb bajnokaspiránst, a Bugyi SE-t látta vendégül az FC Dabas II a Wellis Sportparkban. A tabellán elfoglalt helyezések tükrében Kemenes György csapata

Szombat délután a legfőbb bajnokaspiránst, a Bugyi SE-t látta vendégül az FC Dabas II a Wellis Sportparkban. A tabellán elfoglalt helyezések tükrében Kemenes György csapata

NB III-as első csapatunk május elsején, a hónap első vasárnapján, anyák napján lép majd pályára a dobogóért küzdő Makó FC ellen idegenben. A második helyezett

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Balassagyarmati VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni, a héten

Soron következő ellenfelünk az a Balassagyarmati VSE csapata volt, amely a bajnokságban az igen előkelő második helyet foglalhatja el a tabellán. A papírforma ellenünk szólt,

Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője az Orosháza elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Vasárnap az U14-es csapatunk Orosházára látogatott. Ősszel

Balogh Tamás, az FC Dabas U11-es korosztályának edzője a hétvégi dabasi kiemelt Bozsik tornát követően az alábbi értékelést közölte: „Hétvégén kiemelt Bozsik tornát rendeztünk Dabason.

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője az Iváncsa KSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “A szombati napon U13-as csapatunk az

Kemenes György, kettes csapatunk vezetőedzője a Halásztelki FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nem tudom, és nem is akarom elmarasztalni a csapatom.

Kettes csapatunk a szombati nap folyamán annak a Halásztelki FC-nek az otthonába látogatott, akik az Ecser, Újhartyán, Alsónémedi hármassal a tabella negyedik helyezéséért állnak harcban

Az ESMTK és a Gerjeni SK elleni elmúlt heti döntetleneket követően ezúttal a Balassagyarmati VSE ellen kell harcba szállnunk a hét utolsó napján a maximálisan

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Gerjeni SK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Gyakorlatilag még el sem kezdődött a mérkőzés és

Húsvét vasárnap a Gerjeni SK vendégei voltunk Pakson. Azért volt a mérkőzés helyszíne a paksi ASE sporttelep, mert a Gerjeni SK pályája felújítás alatt áll.

Kemenes György, kettes csapatunk vezetőedzője az Üllő SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szomorú vagyok, hogy három gyönyörű rúgott góllal nem tudtunk

NB III-as első csapatunkhoz hasonlóan úgy fest, az FC Dabas II is megtapasztalhatja, milyen a hullámvölgy árnyas oldala. Kemenes György legénysége ugyanis a múlt hétvégi

Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője a Kecskeméti LC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A csütörtöki napot követően pénteken ismét

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni hétközi bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A hétközi fordulóban egy jó iramú és izgalmas

Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője a Makó FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Az U14-es csapatunk csütörtökön Makóra látogatott

A szerdai ESMTK elleni hétközi bajnoki mérkőzést követően máris egy újabb megmérettetés vár NB III-as első csapatunkra. Húsvét vasárnapján Paksra látogatunk, ahol a tabella 19.

Fritz Attila, az FC Dabas U13-as korosztályának asszisztens edzője játékosainak monori körzetválogatóját követően az alábbi értékelést adta: „U13-as körzetválogatón vettünk részt a csütörtöki nap folyamán

Kicska Tamás, az U8-as csapat vezetőedzője a „Húsvéti Nagy Gólvadászat” utánpótlás labdarúgó tornát követően az alábbi értékelést közölte: „Jászfényszarura látogattunk a „Húsvéti Nagy Gólvadászat” utánpótlás

Szerdán az NB III-as bajnokság 30. fordulóját rendezték meg. Hazai pályán soros ellenfelünk a budapesti ESMTK csapata volt. Nehéz és parázs mérkőzésre számítottunk, ugyanis az

Hétközi fordulóval folytatódik az NB III-as bajnoki szezon. Szerda délután ismét hazai közegben lép pályára első keretünk. Soros ellenfelünk ezúttal az ősi rivális ESMTK csapata

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a Kecskeméti LC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Vasárnap U13-as korosztályunk a Kecskeméti LC

Az FC DABAS a nyáron két alkalommal is táborba hívja a sportolni vágyó gyermekeket! A táborokba az 5-14 éves korosztályt várjuk, fiúkat és lányokat egyaránt!

Kemenes György, kettes csapatunk vezetőedzője az Albertirsai SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mai napon rossz felfogásban játszottunk. Túl variáltuk a

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az FTC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Az első félidőben a Ferencváros csapata ránk erőltette

Kettes csapatunk az elmúlt hetekben igen jól teljesített. Remek mérlegébe csupán az éllovas Örkény SE-nek sikerült belerondítania. Ennek következtében bizakodva várhattuk az Albertirsa SE elleni

Vasárnap délelőtt a népligeti sportcentrumba látogattunk, ahol a Ferencváros II látta csapatunkat vendégül. Megnehezítette a mérkőzést, hogy csapatunkból többen sérüléssel, betegséggel bajlódtak. Ferencváros kezdőcsapatában ott

Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője a Ceglédi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “A szombati napon a Cegléd U14-es

A Budapest Honvéd-MFA II elleni bajnoki mérkőzést követően ismét egy NBI-es csapat második alakulatával mérkőzik meg NB III-as első keretünk. Fehér Ádám játékosai ezúttal az