



Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Balassagyarmati VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni, a héten semmi jele sem volt, hogy hétvégén ilyen teljesítményt fogunk nyújtani.
Edzői értékelés (NB III)
FEHÉR ÁDÁM
FC Dabas – Balassagyarmati VSE (1:5)
Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Balassagyarmati VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
“Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni, a héten semmi jele sem volt, hogy hétvégén ilyen teljesítményt fogunk nyújtani. Tulajdonképpen remekül kezdtük a mérkőzést, rögtön az elején gólt szereztünk, és ahelyett, hogy higgadtan játszottunk volna, sorra követtük el a gyermeteg hibákat, amelyeket az ellenfél könyörtelenül kihasznált. Nehéz volt átélni az első félidőt, amikor tulajdonképpen rugattunk öt gólt az ellenféllel. Gyakorlatilag 45 perc alatt lerendeztük magunknak a mérkőzést. Van még hátra 6 összecsapás, remélem összekapjuk magunkat, mert ennél sokkal többre hivatott ez a csapat.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.04.24. (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas – Balassagyarmati VSE 1:5 (1:5)
Gól: Pusztai A (7′) ill. Kovács D (13′), Csiki N (19′), Kiss Á (34′ – öngól), Gergely P (38′), Kovács D (45′)
FC Dabas: Hermány – Kiss, Dudás, Molnár, Márton, Erős, Domokos, Pusztai, Kovács, Németh, Lévai
Cserék: Berta, Ágoston, Bebők, Hatvani, Czili, Csomós, Fritz, Talapka