

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Múlt csütörtökön U13-as csapatunk Bugyira látogatott bajnoki mérkőzésre. A hazai csapat nagyon megnehezítette a dolgunkat, mivel igen szervezetten és nagy akarattal játszottak a mai napon.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)
Ledő László
Bugyi SE - FC Dabas U13 (0:3)
Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“Múlt csütörtökön U13-as csapatunk Bugyira látogatott bajnoki mérkőzésre. A hazai csapat nagyon megnehezítette a dolgunkat, mivel igen szervezetten és nagy akarattal játszottak a mai napon.
A 80 perc során végig a mi akaratunk érvényesült, szépen játszottunk… DE! Sajnos nagyon lassan, pontatlanul kezdtük a mérkőzést, hiába volt mezőfőlényünk, kapura nem voltunk veszélyesek.
Átbeszéltük mit kellene tenni a második félidőben. Gyorsabbak és pontosabbak lettünk és nagy akarattal játszottak ezt követően már a srácok. A hazai csapat mindent megtett, de lehetett látni, hogy előbb utóbb fölényünk góllá érik. Az első találatunkat szerencsésen szereztük, de úgy gondolom, teljesen mégis teljesen megérdemelten.
Gratulálok a csapatnak, mert szépen és tudatosan játszott a mai napon!
Hajrá Dabas!”