NB III-as első csapatunk május elsején, a hónap első vasárnapján, anyák napján lép majd pályára a dobogóért küzdő Makó FC ellen idegenben. A második helyezett Balassagyarmatot követően tehát egy újabb igen komoly erőpróba előtt áll csapatunk.

BEHARANGOZÓ: NB III

Makó FC - FC Dabas

NB lll. Közép-csoport - 33. Forduló

NB III-as első csapatunk május elsején, a hónap első vasárnapján, anyák napján lép majd pályára a dobogóért küzdő Makó FC ellen idegenben.

A második helyezett Balassagyarmatot követően tehát egy újabb igen komoly erőpróba előtt áll csapatunk. Soros ellenfelünk egyértelmű célja ráadásul, hogy a szezon végeztével elérje a dobogós helyek egyikét és ezért mindent el fog követni, hogy otthon tartsa mindhárom bajnoki pontot.

Sajnos csapatunk továbbra is igen komoly hullámvölgyben van, nem igazán akarnak jönni a pontok, ráadásul mostanság a tabella élmezőnyében található csapatokkal kell összemérni tudásunkat, ami szintén nem könnyíti meg a helyzetünket.

Az őszi összecsapáson 2:2-es döntetlen született, ezzel azonban most egyik fél sem lenne maradéktalanul elégedett. Csak a győzelem és a vele járó három pont jelentene valódi elégtételt a felek számára, de mint azt jól tudjuk, csak egy győztes lehet. A hazaiak a dobogóért küzdenek, így nem hibázhatnak, nekünk pedig a vereségek és a döntetlenek után nagyon kellene már egy bravúr és a vele járó három bajnoki pont.

Érdekes összecsapásra lehet tehát számítanunk vasárnap délután, annyi azonban biztos, nagy harc lesz a győzelemért.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Makó FC – FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.05.01. (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Makó Város Sportcentrum

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK