
Rendhagyó módon csütörtök délután játszotta le soros bajnoki mérkőzését az FC Dabas II. Kemenes György csapata ezúttal Vecsés felé vette az irányt, ahol 19 órától az 5. helyezett Ecser SE-vel mérhette össze tudását.
HÍREK: FC DABAS II
Ecser SE - FC Dabas II (1:2)
Bravúros idegenbeli győzelem
Rendhagyó módon csütörtök délután játszotta le soros bajnoki mérkőzését az FC Dabas II. Kemenes György csapata ezúttal Vecsés felé vette az irányt, ahol 19 órától az 5. helyezett Ecser SE-vel mérhette össze tudását.
Noha a tabellán elfoglalt helyezések alapján közel sem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének, játékosaink mégis bizonyították, bárkinek meglepetést tudnak okozni ebben a Megye II-es csoportban.
Az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget, a folytatásban azonban beindultak az események. A hazaiak az 50. percben nagy sajnálatunkra meg tudták szerezni a vezetést, azonban szűk tíz perccel később máris 1:1 volt az állás. Rutinos nagy öregünk, Danyis Attila volt eredményes, akinek a találatával mondhatni gyorsan vissza is tértünk a mérkőzésbe. Újabb tíz perc elteltével jött az újabb dabasi találat Rutterschmidt Robin révén, így szűk húsz perc leforgása alatt a pokolból a menny kapujába jutottunk. Mivel a hátralevő időben több találat már nem esett, így a forduló nyitó összecsapásán nagy meglepetésre sikerült begyűjtenünk a három pontot a tabella első felében elhelyezkedő Ecser SE ellen idegenben.
Folytatás jövő szombaton, immáron ismét hazai pályán a tabella hátsó traktusában lévő Péteri KSK ellen.
Hajrá Dabas!
Cserék: Petrányi, Berkes, Kovács, Zsíros, Incze