
Meton-FC Dabas – Kelen SC / Győri ETO FC II
A felkészülés utolsó periódusába értünk, ahol a hét zárásaként vasárnap két edzőmérkőzés is szerepelt a programban. 11 órás kezdéssel a Kelen SC csapatát láttuk vendégül.

A felkészülés utolsó periódusába értünk, ahol a hét zárásaként vasárnap két edzőmérkőzés is szerepelt a programban. 11 órás kezdéssel a Kelen SC csapatát láttuk vendégül.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Kincsem SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombat délelőtt U16-os korosztályunk végre valahára megkezdte tavaszi menetelését.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az CSHC ’94 elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombat délelőtt a CSHC ’94 csapatával játszottuk felkészülési mérkőzést.

Szombat délelőtt szinte egyidőben két felkészülési mérkőzésünkre is sor került. Tóth László az NB III-as keretet két részre osztotta, a csapat egyik fele Érdre látogatott.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a vasárnap délelőtti Ócsa VSE elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap délelőtt Ócsa csapatát láttuk vendégül edzőmeccsen.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Dunaföldvár FC elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „A fáradtság és a pálya talaja rányomta bélyegét

Szombat délelőtt ismét pályára lépett NB III-as együttesünk. Soros ellenfelünk a szintén harmadosztályban vitézkedő Dunaföldvár csapata volt. Az idei évben először léptünk pályára élőfüves pályán.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az Újhartyán VSE U17 elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap délelőtt U16-os korosztályunk Újhartyán U17-es csapatát fogadta.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a szombat délelőtti Fehérvár FC II elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Első edzőmeccsnek nem volt rossz.

Két hete tart a felkészülés NB III-as együttesünknek. Számos edzéssel a hátuk között érkezett el a szombat délelőtt, ahol az idei első edzőmérkőzést játszottuk le.

Szép gesztust tett NB III-as együttesünk a szombati edzőmérkőzés után. Basa Attilát 60. születésnapja alkalmával köszöntötte fel csapatunk. Egy kis aprósággal kedveskedtünk számára. Hajrá Dabas!

2021 óta vagyok gyógymasszőr és azóta is folyamatosan képzem magam tovább, mert a munkám nagy részét a mozgásszervi problémák kezelése és annak megoldása teszi ki.

Földes Milán távozása után ismét egy régi motoros távozását kell bejelentenünk. Ricsi, csapatunk NB III-as sportmasszőre az egyesületünk felé egy olyan kéréssel fordult, hogy szeretne

Egy rendkívüli személyiséget veszítünk el az öltözőből, de ezt a döntést el kell fogadni, hiszen a civil életben való boldogulását tudja megalapozni az új lehetőséggel.

A szombati nap reggelén nem a szokásos útvonalon közlekedtek játékosaink, hiszen az öltöző helyett az Anna büfé felé vették az irányt, ahol a hagyományosnak mondható

Dániel egy vajdasági kistelepülésen, Kishegyesen született. A labdarúgást is ezen a településen kezdte el, itt szeretették meg vele ezt a sportágat. Nagyon fiatalon, már 2012-ben

Csanád hét évesen kezdett el focizni a Pestszentimrei Sportkör színeiben. Itt kapta meg az alapokat, majd a Gloirett SE-be igazolt, ahol hat évet töltött el.

2024. január 17-én véget ért a téli pihenője NB III-as együttesünknek. A szerdai napon találkoztak először a keret tagjai a dabasi Wellis Sportpark hazai öltözőjében.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője az őszi szezon zárultával játékosainak teljesítményével kapcsolatban az alábbi értékelést adta: „Túl vagyunk az első féléven. Talán, ha azt

December 19-én megtartotta évzáró rendezvényét NB III-as felnőtt együttesünk is. Első körben Bennárik Ferenc szakosztályvezető köszöntötte a résztvevőket, majd röviden értékelte a hátrahagyott fél évet,

A keddi napon az U11-14 korosztályoknál is megtartottuk évzárónkat, ahol a korosztályos edzők pár mondatban értékelték az őszi szezont. Ezután a gyerekek, edzők, szülők a

Fodor Gergő, U11-es korosztályunk hétvégi Futsal 7 Vége megmérettetését követően az alábbi értékelést adta: „Mind a három mérkőzésen nagyon jó játékot mutattak be a fiúk.

Mann Balázs, U7-es korosztályunk vezetőedzője a Gold Talent Kupa teremtornát követően az alábbi értékelést adta: „A mai délelőtt a Meton-FC Dabas U7-es csapata Budapestre látogatott.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Kecskeméti TE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Győzni szerettünk volna, de sajnos nem sikerült

Tavaszról előrehozott mérkőzéssel zárult a 2023-as bajnoki évad, ahol a Kecskeméti TE II volt az ellenfelünk hazai pályán. Nyár közepén sikerült begyűjtenünk a három pontot.

Szombaton az utolsó bajnoki mérkőzés után megtartotta az U16-os csapat a féléves évzáróját a Wellis Sportpark különtermében. A létszámunk nagyon rendben volt ismételten (46 fő).

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Utolsó bajnoki mérkőzésünket az ESMTK csapata ellen játszottuk szombat délelőtt.

Elérkezett NB III-as csapatunk számára a 2023-as év utolsó bajnoki mérkőzése, amelyet vasárnap 13 órától a Wellis Sportparkban vív majd a Kecskeméti TE II ellen.

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnálom, hogy rosszul kezdtük a tavaszt, de ma

Kissé szokatlan időpontban, szombaton került megrendezésre a Monor SE elleni bajnoki mérkőzésünk. A két csapat mindig hatalmas harcot folytat a győzelem megszerzése érdekében, függetlenül a