Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az Érdi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Szombaton az Érd csapatánál folytattuk a bajnokságot. Az őszi vereségért szerettünk volna visszavágni.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)

Ledő László

Érdi VSE - Meton-FC Dabas U16 (3:3)

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az Érdi VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

Szombaton az Érd csapatánál folytattuk a bajnokságot. Az őszi vereségért szerettünk volna visszavágni. Kapusunk Fördős Joci lebetegedett, így a mai napon Magyar Kevin védett. Élt is a lehetőséggel, apróbb hibáktól eltekintve jól védett. A többi betegünk meggyógyult, igaz mindössze egy edzés volt a lábukban.

Jól kezdtük a mérkőzést, szervezettek voltunk, a védelem magabiztos volt. Egy szöglet után pedig meg is szereztük a vezetést Pacsirta Zéti révén (0:1). A hazai csapat kicsit agresszív stílust vett fel. Mi irányítottuk a mérkőzést, de sajnos egy kontra után (1,5 méteres lesről) indult a hazai játékos és egyenlített. (1:1). A következő 10 percben nem találtuk a ritmust, ellenfelünknek volt egy két helyzete, de mindig menteni tudtunk. A félidő előtt egy gyors szabadrúgás után Horváth Dani fejelte a vezető gólunkat, ami egyben már a félidei eredmény is lett (1:2).

A második játékrészben nagy nyomást helyezett ránk a hazai csapat. Sajnos néha sportszerűtlenül, durván játszottak, amihez a játékvezetés csak asszisztált. Sajnos Szlezák Istvánt csuklótörés miatt le kellett cserélnem. Sajnos Szabó István is alig játszott, mert az egyik ütközésnél szándékosan gyomorszájon könyökölték (ezt is büntetlenül). A srácok küzdöttek, hajtottak, de sajnos egy szöglet után egyenlítettek a hazaiak (2:2).

Szerencsére nem sokáig örülhettek, mert egy felívelt labdát követően Horváth Dani megszerezte ismét a vezetést (2:3). Az utolsó 10 percben felváltva forogtak a kapuk veszélybe. Sajnos egy átlövésből újra egyenlített az Érdi csapat (3:3). Az utolsó percben még volt egy lehetőségünk a győzelemre, de ezzel nem tudtunk élni, így maradt a döntetlen és a pontosztozkodás.

Összességében kijelenthető, megszereztük első pontunkat, de ami még ennél is fontosabb, hogy játékban felülmúltuk megint az ellenfelünket, ami idővel meg fog térülni. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert a hozzáállás, az akarat és sokszor a tudatos játék, amit látok tőlük, az büszkeséggel tölt el, hogy jó úton járunk… (természetesen vannak olyanok a csapatban, aki még jobban oda tehetnék magukat „akartban”). Szlezák Istvánnak pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk és várjuk vissza a csapatba sérülése után.

Hajrá Dabas!”

Bajnoki mérkőzés (Érd Városi SE Sporttelep)
2024.03.16 (Szombat, 10:00)
 
Érdi VSE – Meton-FC Dabas U16 3:3 (1:2)
Gól: Pacsirta J Z (11′), Horváth D (23′), Horváth D (70′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK