


Bokros Bonifác, U9-es korosztályunk edzője a pénteki utánpótlás tornát követően az alábbi értékelést adta: "Március 15-én Dabason megrendezésre került a „Focizzunk együtt a jövőért torna”.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U9)
Bokros Bonifác
"Focizzunk együtt a jövőért" torna (U9)
Bokros Bonifác, U9-es korosztályunk edzője a „Focizzunk együtt a jövőért” dabasi tornát követően az alábbi értékelést adta:
„Március 15-én pénteken Dabason megrendezésre került a „Focizzunk együtt a jövőért torna”. Immáron harmadik alkalommal.
A csoportmérkőzéseket a Nagykáta csapat ellen kezdtük. A mérkőzésen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, köztük több nagy ziccert is. Viszont ezek sajnos kimaradtak. Ilyenkor, ahogy lenni szokott ellenfelünk a kevés helyzetei közül egyet gólra váltott, innen pedig nem tudtunk már javítani.
Meton-FC Dabas – Nagykáta (0:1)
A második mérkőzésen a Soroksár csapatával mérkőztünk meg és mivel 1:0 arányban diadalmaskodtak a Nagykáta ellen, egy győzelemmel a csoport élére is ugorhattunk volna. Az első mérkőzés után beszéltünk a srácokkal, kellően feltüzeltük őket. Ez a mérkőzésen ez már látszott is. Bátran, határozottan futballoztak. A kapu előtt is sokkal határozottabbak voltak. Ez gólokban is megmutatkozott.
Meton-FC Dabas-Soroksár (4:0)
Ennek a győzelemnek köszönhetően az első helyen végeztünk a csoportunkba. Jöhetett az elődöntő, ahol a Cegléd csapata várt ránk. Nem kezdtük jól a mérkőzést, hiszen már igen korán hátrányba kerültünk, de a fiúk kitartását mutatja, hogy minden erejüket megfeszítve sikerült egyenlíteni, majd fordítani is. Így mondhatni magabiztos játékkal jutottunk a döntőbe.
Meton-FC Dabas – Cegléd (4:2)
A döntőben egy nagyon jó csapat, a Kecskemét várt ránk. A mérkőzés egész az utolsó percekig kiélezett volt, egyes szakaszában még a vezetést is átvettük, de az utolsó percekben a Kecskemét felőrölt minket és 5:3-ra megnyerte a döntőt.
Meton-FC Dabas – Kecskemét (3:5)
Összességében teljes mértékben megvagyunk elégedve a srácokkal. Nagyot küzdöttek, bátrak voltak. Láttunk olyan dolgokat, amik igen pozitív visszajelzést adnak számunkra, illetve a jövőre nézve. Gratulálok a csapatnak. Köszönjük a nagyon szuper szervezést. Egy igen színvonalas tornán vehettek részt a srácok.
Hajrá Dabas!”
A torna legjobb kapusa: Szabó István
A legjobb hazai játékos: Presenszki Márk
Kölyökliga – 3. Forduló
2023.10.15 (Vasárnap)
SC Hírös-Ép – Meton-FC Dabas (5:1)
Dunakanyar Régi UFC – Meton-FC Dabas (2:8)
