Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Budapest Honvéd-MFA II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Csalódott vagyok az eredmény miatt. Véleményem szerint ugyanis nem érdemeltünk vereséget.

Edzői értékelés (NB III)

TÓTH LÁSZLÓ

Budapest-Honvéd MFA II - Meton-FC Dabas (2:1)

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Budapest Honvéd-MFA II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Csalódott vagyok az eredmény miatt. Véleményem szerint ugyanis nem érdemeltünk vereséget. A második kapott gól előtt több lehetőségünk is volt arra, hogy megszerezzük a vezetést, de sajnos mindegyiknél körülményesek voltunk és a végén egy előrevágott labdát létszámfölényben nem tudtunk levédekezni. A második félidő alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, sőt, ha pontosak vagyunk, akkor a győzelem is, de ilyen a futball Istene, megbüntet minket a kihagyott helyzetekért.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2024.03.17 (Vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ
 
Budapest-Honvéd MFA II – Meton-FC Dabas 2:1 (0:0)
Gól: Simon B (64′), Haragos V J (91′) ill. Molnár B (79′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK