Visszatekintve a mögöttünk hagyott 5 és fél hétre, összességében elégedett vagyok az elvégzett és belerakott munkával, amit a fiúk végrehajtottak. Azt gondolom, hogy az érkező játékosok segítségünkre lehetnek az előttünk álló időszakban, erősítést jelentenek, és amit elkezdtünk, azt tovább vittük, hiszen fiatalok érkeztek, akikben ég a bizonyítási vágy.
Edzői értékelés (NB III)
TÓTH LÁSZLÓ
A felkészülés utolsó szakaszába érkeztünk a tavasz első bajnokijának hetével.
Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a hétvégén esedékes tavaszi rajt előtt röviden értékelte a téli felkészülési időszakot:
“Visszatekintve a mögöttünk hagyott 5 és fél hétre, összességében elégedett vagyok az elvégzett és belerakott munkával, amit a fiúk végrehajtottak. Azt gondolom, hogy az érkező játékosok segítségünkre lehetnek az előttünk álló időszakban, erősítést jelentenek, és amit elkezdtünk, azt tovább vittük, hiszen fiatalok érkeztek, akikben ég a bizonyítási vágy. A legfőbb munka az ő beépítésükkel telt el. Már kezdenek hozzászokni a filozófiánkhoz és szerintem be tudtak épülni a csapatba, az öltözőbe. Morálisan mondhatni teljesen rendben van a csapat. Kicsit még fáradtak a fiúk, úgyhogy a következő napokban arra próbálunk figyelni, hogy vasárnapra a lehető legfrissebbek legyenek, hogy sikerrel tudjuk venni az első mérkőzést. Annak ellenére, hogy a felkészülési mérkőzések eredményei nem nekünk kedveztek a célunk nem lehet más, mint a bajnokin a három pont megszerzése. Sokat fejlődött a csapat játékban és hozzáállásban is egyaránt, próbáltuk kijavítani és csiszolni a mérkőzéseken látott hiányosságokat, az pedig hamarosan kiderül, hogy mekkora sikerrel. Próbáljuk a tavaszt is hasonlóan jól és eredményesen végig vinni, mint ahogy ősszel szerepeltünk, hogy az 5. hely környékét meg tudjuk tartani.”