
Edzői értékelés: Fritz Attila
Fritz Attila, U19-es csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szombaton a Pénzügyőr csapatát láttuk vendégül. Igazi rangadó várt

Fritz Attila, U19-es csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szombaton a Pénzügyőr csapatát láttuk vendégül. Igazi rangadó várt

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az Ferihegy-Vecsés elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap a Ferihegy Vecsés csapatát fogadtuk. Ellenfelünk egy ponttal mögöttünk

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Kecskeméti TE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Jól kezdtük az összecsapást, abszolút irányítottuk a

Soron következő mérkőzésünk a Wellis sportparkban került megrendezésre, ahol remekül előkészített pálya és ideális futballidő fogadta a csapatokat. Ellenfelünk a szintén nehéz helyzetben levő Kecskeméti

Vasárnap délután ismét bajnoki mérkőzés vár NB III-as csapatunkra. Fritz Attila legénysége a Pénzügyőr SE elleni idegenbeli pontszerzést követően a szintén kiesőzónában elhelyezkedő Kecskeméti TE

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetig, ziccerig is eljutottunk.

Ledő László, U19-es korosztályunk megbízott vezetőedzője a Ferihegy Vecsés elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombaton az U19-es csapattal a Ferihegy Vecsés csapatához

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője az 1908 SZAC Budapest elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap a SZAC csapatával játszotta soros bajnokiját az

Vasárnap délután a csapatunkhoz hasonlóan nehéz helyzetben levő Pénzügyőr SE volt az ellenfelünk a fővárosban. A mérkőzés remek időjárás mellett került megrendezésre, viszont a pálya

A két héttel ezelőtti Vasas II elleni idegenbeli pontszerzést követően igen nagy lelkesedéssel vártuk a szorosan előttünk elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC elleni múlt hétvégi hazai összecsapást.

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük

Nagyon fontos mérkőzésre készültünk, hiszen a tabellán közvetlenül előttünk elhelyezkedő, eddig nyeretlen Hódmezővásárhely volt az ellenfelünk. Az első játékrészben mindkét csapat inkább a védekezésre rendezkedett

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Vác VLSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombaton a Vác csapatát fogadtuk. A listavezető eddig minden

Remekül debütált Fritz Attila a vezetőedzői poszton, ugyanis múlt hétvégén NB III-as csapatunk a dobogós Vasas FC II otthonából tudott egy pontot elhozni, amivel remélhetőleg

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a VS Dunakeszi elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szerdán egy elmaradt bajnokit játszottunk Dunakeszin. Egy igen jól

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Mérkőzés előtt azt kértem a csapattól, amit

Ledő László, U19-es korosztályunk megbízott vezetőedzője a Gerrzo Kft elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap U19-es csapatunk a Gerrzo Kft. vendége volt

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Városgazda UA elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szombaton az U16-os korosztállyal a Városgazda UA csapatához látogattunk.

Kissé szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt 11-kor került megrendezésre a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzésük a Fáy utcában. Az összecsapás egy tökéletesen előkészített edzőpályán került

Három hete a Martfű elleni hazai győzelem felcsillantotta a reményt, hogy végre NB III-as első csapatunk rátalál arra az útra, amelyet mindenki elvárt volna tőle

Fritz Attila, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője kinevezését követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Az a megtiszteltetés ért, még ha csak ideiglenes is a kinevezésem, hogy

A keddi nappal (2024.10.08) közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Tóth Lászlóval, a Meton-FC Dabas NB III-as csapatának vezetőedzőjével. Az új szakember kinevezéséig, ideiglenesen az eddigi

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos megint pont nélkül maradtunk, amiért csak

Fritz Attila, U19-es csapatunk vezetőedzője a Dunavarsányi TE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szombaton hazai pályán fogadtuk a Dunavarsány csapatát. A mérkőzésen

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Kistarcsai VSC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Vasárnap délelőtt Kistarcsa csapatával játszottunk. A pálya talaja elfogadható

Vasárnap délután hazai pályán fogadtuk a szintén alsóházban tanyázó Szolnoki MÁV FC csapatát. Fontos lett volna begyűjteni a három pontot, hogy feljebb juthassunk a tabellán. Az

Két héttel ezelőtt a Martfű elleni hazai győzelemmel végre megtört a jég, megszereztük első győzelmünket és joggal bíztunk abban, hogy a dobogós ESMTK ellen idegenben

Fritz Attila, U19-es csapatunk vezetőedzője a DMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Szerdán idegenben léptünk pályára, a Dunaharaszti csapata látott minket vendégül.

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Jászberényi FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: „Szerdán Jászberénybe utaztunk bajnoki mérkőzésre. Szinte teljes kerettel tudtunk

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos nem örülhetünk, annak ellenére sem, hogy kiegyenlített mérkőzést