
Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna. Az egész heti munkánk sem ezt mutatta.
Edzői értékelés (NB III)
FRITZ ATTILA
Meton-FC Dabas – Hódmezővásárhelyi FC (0:2)
Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna. Az egész heti munkánk sem ezt mutatta. Az előző heti mérkőzésen (Vasas II) látott hozzáállásnak, akaratnak a mostani meccsen nyoma sem volt. Elég mély gödörben vagyunk és addig, amíg nem teszünk meg mindent azért, hogy ebből kimásszunk, addig ez lesz a következménye. A szerencse sem fog mellénk állni, mert nem érdemeljük meg. Egész mérkőzésen körülményesek, lassúak, enerváltak voltak a srácok, míg ellenfelünk sokkal jobban akarta a győzelmet. Az egy pont megszerzése is bravúr lett volna így, de a látottak alapján azt sem érdemeltük volna meg. Ilyen játékkal semmiképp sem. Viszont tovább kell lépnünk, tovább kell dolgoznunk mert jön a következő mérkőzés és borzasztóan fontos lenne a csapat számára a pont/pontok szerzése.”