Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Mérkőzés előtt azt kértem a csapattól, amit egész héten sulykolni próbáltam beléjük, hogy mutassák meg, jobb csapat vagyunk annál, ahol jelenleg állunk a tabellán.

Edzői értékelés (NB III)

FRITZ ATTILA

Vasas FC ll - Meton-FC Dabas (1:1)

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

„Mérkőzés előtt azt kértem a csapattól, amit egész héten sulykolni próbáltam beléjük, hogy mutassák meg, jobb csapat vagyunk annál, ahol jelenleg állunk a tabellán. 

Maga az összecsapás nem indult a legjobban számunkra, ellenfelünk ránk erőltette az akaratát, agresszívan nyomás alá helyeztek minket. Szerencsére jól jöttünk ki ezekből a szituációkból és a vezetést is megtudtuk szerezni. Sajnos a második félidő elején egyenlíteni tudott ellenfelünk, viszont a csapat nem esett össze, ugyan úgy tették a dolgukat a fiúk.

Ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy ha nem megy úgy a játék akkor hozzáállással, akarattal lehet ezt kompenzálni. A srácok beletették a melót, ebben a mérkőzésben most ennyi volt. Bízom benne, hogy elindultunk egy jó úton és ez folytatódni fog hétvégén hazai pályán a Hódmezővásárhely ellen.”

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2024.10.13 (Vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
 
Vasas FC II – Meton-FC Dabas 1:1 (0:1)
Gól: Feledy B (48′) ill. Józsa M (29′)
 
Kezdő: Berta – Horváth, Jancsó, Dudás, Tamás, Földeák, Tarjáni, Domokos Bálint, Kiss Krisztián, Csóri, Józsa
Cserék: Balogh, Domokos Bence, Forrai, Kuchta, Marques, Molnár Bence, Molnár Zoltán, Pacsirta, Surman
Vezetőedző: Fritz Attila

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK