
Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetig, ziccerig is eljutottunk.
Edzői értékelés (NB III)
FRITZ ATTILA
Pénzügyőr SE – Meton-FC Dabas (1:1)
Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetig, ziccerig is többször eljutottunk. Sajnos azonban ezek rendre kimaradtak. Viszont úgy gondolom, hogy mi irányítottuk az összecsapást, kezünkben volt a „sorsunk”. Aztán az első félidő végén hibáztunk egyet és ezt az ellenfél ki is használta, Büntetőből meg is szerezték a vezetést. Viszont ami mindenképp pozitívum, hogy a csapat nem esett össze a kapott gól után, hanem játékosaim megtettek mindent annak érdekében, hogy minél előbb kiegyenlítsenek, akár meg is fordítsák a mérkőzést. Ezen a napon most ez egy döntetlenre volt elég. Elmarasztalni nem tudom a csapatot, mert az elejétől kezdve beleálltak a meccsbe, hozzáállásukkal, akaratukkal abszolút meg voltam elégedve. Bízom benne, hogy minimum ezt fogom látni tőlük hétvégén hazai pályán!”