Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “U14-es csapatunk múlt szombaton a Hódmezővásárhelyt fogadta bajnokin. A mérkőzés előtt átbeszéltük az elmúlt hetek összecsapásain tapasztalt hibáinkat. Azt kértem a srácoktól, hogy bátrabban és sokkal pontosabban játszunk a mai napon.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U14)

Ledő László

FC Dabas U14 - HFC (4:0)

Ledő László, az FC Dabas U14-es csapatának vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

U14-es csapatunk múlt szombaton a Hódmezővásárhelyt fogadta bajnokin. A mérkőzés előtt átbeszéltük az elmúlt hetek összecsapásain tapasztalt hibáinkat. Azt kértem a srácoktól, hogy bátrabban és sokkal pontosabban játszunk a mai napon.

Büszke vagyok rájuk! Mindent, amit megbeszéltünk, visszakaptam a srácoktól. A vendég csapat is próbálta játszani a focit és emellett sportszerűen, kevés szabálytalansággal tette mindezt. Védekezésünk stabil volt, szépen járattuk a labdát. Egy szép akció végén Dóri András megszerezte a vezetést (1:0).

A második félidőt is jól kezdtük. Vízer Szabi növelte előnyünket (2:0). A következő 10 percben a vendégek nagy nyomást helyeztek ránk, ezt az időszakot azonban sikerült átvészeltünk. Egy szöglet után Gyuró Laci bombagóljával már 3:0 volt az állás a javunkra. Jó volt látni a gyerekeken, hogy felszabadultan és jól játszanak. A mérkőzés befejezése előtt Vízer Szabi labdát szerzett a szögletzászlónál, becselezte magát az alapvonal mellett, majd önzetlenül visszapasszolta Szabó Pisti elé, aki ballal a kapuba passzolta a labdát (4:0).

Gratulálok srácok a mai csapatmunkához, és a tudatos játékhoz!

Hajrá Dabas!”

Bajnoki mérkőzés – Dabas, ÉKÜ
2022.04.30 (Szombat, 13:00)

FC Dabas U14 – HFC 4:0 (1:0)
Gól: Dori A (28′), Vízer Sz (47′), Gyúró L (71′), Szabó I (78′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK