




Január 3-án Fehér Ádám irányítása mellett megkezdte a munkát NB III-as felnőtt csapatunk. Az első napokban felméréseken vett részt a játékosállomány, majd ezután ennek tükrében főleg a fizikai állóképesség javításán volt a fő hangsúly. Egy labdarúgó életében nem ez a legszebb időszak, de a jó eredmény elérésének alapja a megfelelő fizika állapot megléte. Ennek megfelelően az első héten is már jelentős terhelést kapott a csapat a szakmai stábtól. A második hétre is hasonló mondható el, de itt már egyre jobban előtérbe kerülnek a taktikai elemek az edzések folyamán.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Helyzetjelentés
Gőzerővel készül csapatunk a bajnoki nyitányra
Január 3-án Fehér Ádám irányítása mellett megkezdte a munkát NB III-as felnőtt csapatunk.
Az első napokban felméréseken vett részt a játékosállomány, majd ezután ennek tükrében főleg a fizikai állóképesség javításán volt a fő hangsúly. Egy labdarúgó életében nem ez a legszebb időszak, de a jó eredmény elérésének alapja a megfelelő fizika állapot megléte. Ennek megfelelően az első héten is már jelentős terhelést kapott a csapat a szakmai stábtól. A második hétre is hasonló mondható el, de itt már egyre jobban előtérbe kerülnek a taktikai elemek az edzések folyamán.
Gőzerővel készül tehát csapatunk a bajnoki nyitányra. Napi egy, illetve két edzés is szerepel a programban. A keret is átalakításon ment és megy keresztül. Az első két hétben nagyon komoly és nehéz munkát végeztek a játékosok. Pár hét múlva már folytatódik a bajnokság, addig bizonyára megfelelő fizikális és taktikai felkészültséggel fog rendelkezni a csapat.
Hajrá Dabas!
Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2022.01.07. (péntek, 15:00)
Helyszín: Kecskemét