Bokros Bonifác, U9-es korosztályunk edzője az FTC partnercsapati tornáját követően az alábbi értékelést adta: "A mai napon az FTC által szervezett partnercsapati tornán vettünk részt.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U9)
Bokros Bonifác
FTC partnercsapati torna
Bokros Bonifác, U9-es korosztályunk edzője az FTC partnercsapati tornáját követően az alábbi értékelést adta:
“A mai napon az FTC által szervezett partnercsapati tornán vettünk részt a Népligetben.
Az első mérkőzésen a srácokon nagyon látszott, hogy izgulnak. Ezt sajnos jól tükrözte, hogy az ellenfelünk az 5. percben már 2:0 arányban vezetett. Pozitívum, hogy innen is fel tudtunk állni és végül egy 3:3-as döntetlent sikerült elérni.
RKSK – Meton-FC Dabas (3:3)
Gól: Lestár Á (3)
A második összecsapásunkon már egy magabiztos győzelmet arattunk. Itt a fiúk már magabiztosak voltak, bátran és keményen játszottak. Ez pedig gólokban is megmutatkozott.
Soroksár – Meton-FC Dabas (1:4)
Gól: Lestár Á (4)
A harmadik mérkőzésen a csoportelső ellen játszottunk. Igaz vezetést szereztünk, de sajnos nem bírtuk a soproni nyomást. Az összecsapás második felében sajnos négyszer is kapituláltunk. Hozzá kell tegyem, az ellenfelünkben nálunk igencsak egy-két fejjel nagyobb és erősebb játékosok szerepeltek.
Sopron – Meton-FC Dabas (4:1)
Gól: Lestár Á
A csoportunkban holtversenyben a második helyen végeztünk az RKSK csapatával, így 3-3 büntető döntött a felső, illetve az alsóházba való továbbjutásról. Sajnos ellenfelünk 2:1 arányban felülmúlt bennünket. (Gólszerző: Lestár Ádám) Ezáltal eldőlt, hogy az alsóházban kell, hogy folytassuk szereplésünket.
Az első mérkőzésen a Dunakanyar ellen játszottunk. Ekkor egy kicsit már fáradtabbak voltak a fiúk. Vezetést szereztünk, de ellenfelünk gyorsan egyenlített. A mérkőzés utolsó percében volt még egy óriási kapufánk, ám a labda kifelé pattant. Jöhettek a büntetők. Sajnos a szerencse itt sem volt velünk, így 4:3 arányban ellenfelünk megnyerte a párbajt. (Gólszerző: Lestár Ádám, Bálint Gábor, Csizmadi Márton).
A folytatást sajnos elmosta egy óriási vihar. A tornát lefújták, így a helyosztókra sem került sor. Összességében büszkék vagyunk a srácokra. Ekkora megmérettetésük még nem igen volt korábban. Alázatosan küzdöttek, harcoltak. Pozitívum, hogy rengeteg játékelem, amiket az edzéseken gyakorlunk visszaköszönt.
Hajrá Dabas!”
Kölyökliga – 3. Forduló
2023.10.15 (Vasárnap)
SC Hírös-Ép – Meton-FC Dabas (5:1)
Dunakanyar Régi UFC – Meton-FC Dabas (2:8)