Vasárnap délután a második tavaszról előrehozott mérkőzésre került sor a Dabason a Wellis Sportparkban, ahol ezúttal a Csepel SC volt az ellenfelünk. Ősszel a bajnoki nyitányt követő 2. fordulóban a szigetországban lejátszott mérkőzésen a csepeliek örülhettek, hiszen azt a mérkőzést 2:1 arányban megnyerték, az akkor még Tóth László irányította Dabas ellen.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton- FC Dabas - Csepel SC (2:2)

Ilyen nincs és mégis van

Vasárnap délután a második tavaszról előrehozott mérkőzésre került sor a Dabason a Wellis Sportparkban, ahol ezúttal a Csepel SC volt az ellenfelünk.

Ősszel a bajnoki nyitányt követő 2. fordulóban a szigetországban lejátszott mérkőzésen a csepeliek örülhettek, hiszen azt a mérkőzést 2:1 arányban megnyerték, az akkor még Tóth László irányította Dabas ellen.

A mostani mérkőzést jól kezdtük, hiszen a mérkőzés elején először Kiss Krisztián, majd ezt követően Forrai került ordító helyzetben, viszont amíg az előbbi játékos lövése a kapusban halt el, addig Forrai még a lövésig sem jutott el. Ahogy ilyenkor lenni szokott megszerezte a vezetést a csepeli csapat a 38. percben. Az ellenfél játékosa mintegy 70! métert vezette a labdát, majd középre centerezett és az üresen érkező támadó magabiztosan stukkolta a játékszert a kapuba (0:1). Demoralizáló gólt kaptunk az első félidő végén.

A második játékrész első húsz percében nem igazán történt érdemi esemény, viszont ezt követően aztán beindult a dabasi gólgyártás. Előbb a 75. percben egy szöglet utáni kavarodás után Forrai remek mozdulattal sarkalta a labdát a csepeli kapuba (1:1), majd a 85. percben egy nagy bedobást követően Horváth Ákos csúsztatta a labdát a kapuba (1:2). Tíz perc alatt megfordítottuk a mérkőzést.

Mikor már mindenki a hármas sípszót várta, akkor (szinte menetrendszerűen ebben a szezonban) kapitulált a védelmünk egy szögletrúgást követően (2:2). A gólt követően szinte azonnal lefújta a találkozót a játékvezető.

Égetően fontos lett volna megnyerni a mérkőzést, hiszen ez a félév siralmasra sikeredett. Valamiért nem adja az élet, hogy az ilyen mérkőzéseket megnyerjünk, illetve cserébe gyakorlatilag a semmiből is gólt tudunk kapni.

Véget ért az idei félszezon, borzasztó nehéz helyzetben van együttesünk. Tavasszal 13 mérkőzésen kell bebizonyítani, hogy helyünk van az NB III-as bajnokság jövő évi kiírásában is.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2024.11.24 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton- FC Dabas – Csepel SC 2:2 (0:1)
Gól: Forrai Z (75′), Horváth Á (85′) ill. Torda B (36′), Paksai R (92′)
 
Kezdő: Berta – Jancsó, Horváth, Dudás, Tamás, Molnár B, Surman, Domokos Bálint, Pacsirta, Kiss K, Forrai
Cserék: Balogh, Domokos Bence, Józsa, Kuchta, Molnár Z, Sarafi
Vezetőedző: Fritz Attila

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK