Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a BKV Előre elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Sajnos megint felforgatott csapattal és betegség miatt kapus nélkül kellett kiállnunk.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)

Ledő László

BKV Előre - Meton-FC Dabas U16 (8:1)

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a BKV Előre elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

Sajnos megint felforgatott csapattal és betegség miatt kapus nélkül kellett kiállnunk. Abban a reményben mentünk, hogy az előző heti játékunkra alapozva pontot, vagy pontokat szerezve jöjjünk haza a mérkőzés után.

Egy rémálom volt az első húsz perc. Még nem láttam ilyenek a csapatot, le is rendezteztük magunkat. Hibát hibára halmoztunk, a hazaiak köszönték ezeket és könyörtelenül ki is használták és azt is meg kell említeni, hogy nem a vészkapuson múlt a vereség.

Nagyon fiatal a csapatom, de ezt nem lehet sokáig mondogatni vagy erre kibúvókat keresni. Bele kell állni a munkába és azt csinálni, amit az edző mond vagy próbal tanítani, mert egyesek sajnos át se érzik, hogy mi is történik körülöttük. A mérkőzésnek voltak jó pillanatai is, amiből építkezhetünk majd, de ehhez nagyon meg kell változni egy-két ember hozzáállásának, főleg edzésen!

Át fogjuk beszélni a hibákat, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban sokkal több van.”

Bajnoki mérkőzés – Budapest, BKV Előre Stadion
2024.11.09 (Szombat, 10:00)
 
BKV Előre – Meton-FC Dabas U16 8:1 (5:1)
Gól: Kövi B (45′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK