Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszaföldvár VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Újabb fontos mérkőzés várt ránk, ezúttal idegenben Tiszaföldváron.

Edzői értékelés (NB III)

FRITZ ATTILA

Tiszaföldvár VSE - Meton-FC Dabas (1:0)

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszaföldvár VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Újabb fontos mérkőzés várt ránk, ezúttal idegenben Tiszaföldváron. A körülmények nem voltak a legjobbak, de ellenfelünknek is ugyan olyan volt, mint nekünk. Az első félidő inkább a Tiszaföldváré volt. Jobban alkalmazkodtak a pályához és sikerült is többször eljutniuk a kapunkhoz. Szerencsére szinte az utolsó pillanatban mindig menteni tudtak a játékosaim.

A második félidő már jobban nézett ki számunkra. Veszélyesebbek voltunk, át is vettük az irányítást. Ekkor úgy éreztem, hogy ez a mérkőzés egy 0:0-s eredménnyel le fog menni. És aztán a mérkőzés végén jött a feketeleves, érhetetlen szituációból, kabaréba illő gólt tudtuk kapni, szinte oda ajándékoztuk az ellenfélnek. És ezzel még nem is volt vége, mert a 93. percben valamit visszaadott volna az élet, óriási helyzetbe/ziccerbe kerültünk és mi ezt természetesen kihagytuk.

Nagyon fájó ez a vereség, tudva, hogy milyen helyzetben is vagyunk. Két hét van hátra, két mérkőzés. Pontot, pontokat kell szereznünk, nagyon egyszerű a matek!”

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2024.11.10 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Tiszaföldvári VSE Sporttelep
 
Tiszaföldvár VSE – Meton-FC Dabas 1:0 (0:0)
Gól: Fődi Zs (85′) ill. –
 
Kezdő: Balogh – Tarjáni, Horváth, Dudás, Tamás, Molnár, Forrai, Domokos Bálint, Pacsirta, Kiss K, Józsa
Cserék: Berta, Földeák, Ispán, Jancsó, Marques, Molnár Z, Surman Á

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK