
Takács Kornél, U19-es csapatunk megbízott edzője az 1908 SZAC Budapest elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Beugró edzőként igyekeztem segíteni az U19-es csapatunkat szombaton a SZAC otthonában. Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen nagyon szűk kerettel (iskolai és egyéb elfoglaltságok) utaztunk el a fővárosba.
Edzői értékelés (U19)
TAKÁCS KORNÉL
1908 SZAC Budapest - Meton-FC Dabas U19 (2:2)
Takács Kornél, U19-es csapatunk megbízott edzője az 1908 SZAC Budapest elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Beugró edzőként igyekeztem segíteni az U19-es csapatunkat szombaton a SZAC otthonában. Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen nagyon szűk kerettel (iskolai és egyéb elfoglaltságok) utaztunk el a fővárosba.
A mérkőzés elején óriási hátrányba kerültünk, hiszen amíg mi alakítottuk ki sorra a helyzeteket, addig ellenfelünk szerezte kontratámadásokat követően a gólokat. 25 perc elteltével már kétgólos hátrányból voltunk kénytelenek folytatni a mérkőzést. Ennek ellenére továbbra is támadásban maradtunk, a hazaiak csak a védekezésre koncentráltak. Szerencsére már az első félidőben sikerült a szépítés. A második játékrész elején egy felelőtlen kiállítás miatt tíz emberrel folytattuk tovább a mérkőzést. A csapatot dicséri, hogy még így sem adták fel és sikerült egyenlítenünk a mérkőzés hajrájában. Az utolsó percekben mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést, viszont a helyzeteket egyik csapat sem értékesítette, így maradt a döntetlen.
Összességében elégedett vagyok a döntetlennel, hiszen nagyon szűk kerettel érkeztünk a mérkőzésre, illetve a piros lapos kiállítás is igen nehéz helyzetbe sodort minket. Jár a dicséret a srácoknak, hiszen egy percig sem adták fel és mentek előre becsülettel. Mráz és Ispán is nagyon szép találatot ért el. A mérkőzés után elmondtam, hogy ameddig nem vállaljuk fel az 1 az 1 elleni párharcokat, illetve ezekbe a párharcokba bátortalanul megyünk bele, úgy a saját helyzetünket nehezítjük meg. A felnőtt futball kapujában véleményem szerint ez nagyon fontos elem a pályán. Gratulálok a srácoknak, illetve saját szemszögemből nézve is örülök, hogy ilyen mértékben tudott lekötni ez a mérkőzés. Hosszú idő után volt bennem olyan érzés, mint amikor még én is a pályán „kergettem” a labdát. Ez egy jó érzés volt számomra is!
Hajrá Dabas!”
