Erdélyben kezdtem a labdarúgást, majd ezt követően 15 évesen a Honvéd Akadémiájához kerültem, ahol 7 évet töltöttem. Következő csapatom a Pápai Perutz volt, ahol 2 évet töltöttem. Ezután az FC Nagykanizsa következett, ahol két

BEMUTATKOZNAK ÚJ JÁTÉKOSAINK

BENCE SZILÁRD

Folytatjuk pár évvel ezelőtt megkezdett sorozatunkat, ezúttal is bemutatjuk új igazolásainkat

Játékos neve: Bence Szilárd
Születési idő: 1998.08.02
Posztja: védő
Honnan érkezett: FC Nagykanizsa

1. Kérlek, röviden mutasd eddigi be labdarúgó pályafutásod!

Erdélyben kezdtem a labdarúgást, majd ezt követően 15 évesen a Honvéd Akadémiájához kerültem, ahol 7 évet töltöttem. Következő csapatom a Pápai Perutz volt, ahol 2 évet töltöttem. Ezután az FC Nagykanizsa következett, ahol 2,5 évet töltöttem. Most pedig az FC Dabas játékosa lettem.

2. Hogyan kerültél az FC Dabashoz?

Bücs Zsolt, az FC Sopron vezetőedzője hozta létre a kapcsolatot köztem és Tóth Mihály vezetőedző között. Egy pár beszélgetés után meggyőzött, hogy az FC Dabashoz igazoljak.

3. Mi a véleményed a klubról és az itteni infrastrukturális körülményekről?

Úgy gondolom, hogy az NB III-ban kiemelkedő szinten van az infrastruktúra, minden adott ahhoz, hogy a legjobb körülmények között készüljön a csapat hétről-hétre.

4. Mit sikerült eddig leszűrnöd a játékostársakról és az edzői stábról, mire lehet képes ez a keret?

Eddig azt látom, hogy egy tehetséges, sikerre éhes csapathoz kerültem, mindenki tudja mi a cél. Mindenki azért dolgozik nap, mint nap, hogy ezt elérjük. Szerencsére pozitívan fogadtak a srácok, a stáb, illetve a klub összes dolgozója is azon volt első naptól kezdve, hogy a lehető legjobb, legkomfortosabb légkört kialakítsák számomra.

5. Hogy érzed, milyen poszton tudod majd a legjobban segíteni az FC Dabast az idei szezonban?

Belső védő a posztom, a kapott gólok le minimalizálásában szeretném első sorban segíteni a csapatot.

6. Mire vagy legbüszkébb eddigi labdarúgó pályafutásod során?

A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a Budapest Honvéddal sikerült játszanom az Ifjúsági Bajnokok Ligájában. Jó volt egy kicsit megtapasztalni, milyen a legrangosabb versenysorozatban szerepelni, még akkor is, ha ez csupán utánpótlás szinten történt.

7. Milyen közeli és távolabbi céljaid vannak még a labdarúgásban?

A legfontosabb közeli cél, hogy az FC Dabassal bent maradjunk a harmadosztályban, illetve egyéni szinten szeretnék minél több időt a pályán tölteni. Távolabbi célom pedig, hogy magasabb osztályban szerepeljek.

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK