A múlt hétvégi Szekszárd elleni hazai győzelmet követően ezúttal idegenben, a Hódmezővásárhelyi FC otthonában szerettünk volna jó eredményt elérni. Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, gyakorlatilag még el sem kezdődött az összecsapás és már hátrányban is kerültünk.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

HFC - FC Dabas (1:0)

Kevés hiányzott a pontszerzéshez

A múlt hétvégi Szekszárd elleni hazai győzelmet követően ezúttal idegenben, a Hódmezővásárhelyi FC otthonában szerettünk volna jó eredményt elérni.

Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, gyakorlatilag még el sem kezdődött az összecsapás és már hátrányban is kerültünk. A találkozó 3. percében a hazaiak támadója 18 méterről kapura szerette volna lőni a játékszert, viszont eltörte a labdát, így pedig gyakorlatilag ziccerlabdát adott a társának, aki nem is hibázott és megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1:0). Az első félidőben kevés helyzet alakult ki a kapuk környékén, azok is főleg védelmi hibákból. Két nagy lehetőségünk nekünk is adódott egy-egy ilyen szituáció után. Sajnos egyik lehetőséget sem sikerült gólra váltani, így minimális hátrányban fordulhattunk rá a második játékrészre.

A folytatásban is a küzdelem dominált. Próbáltunk kapura veszélyesebben játszani, ennek köszönhetően már több lehetőségünk is adódott, de rendre hiba csúszott az utolsó passzokba, vagy az ellenfél védelme önfeláldozóan mentett a kapu torkából. A hazai csapat védekezésre rendezkedett be, viszont a kontratámadásaikban benne volt a veszély. A gólhoz legközelebb Kovács Péter állt, aki a 80. percben a kapufát találta telibe. A hátralevő időben ugyan próbálkoztunk becsülettel, de mégsem sikerült legalább az egyenlítő gólt sem megszerezni.

Peches vereséget szenvedtünk. A találkozó összképe alapján a döntetlenre mindenképpen rászolgáltunk volna, viszont a futballban nincsen HA. Szomorkodásra azonban semmi ok, hamarosan itt a javítási lehetőség. Jövő vasárnap ismét egy komoly erőpróbára van kilátás, a bajnokságot vezető Kozármisleny csapatát fogadjuk a Wellis Sportparkban.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2022.02.20. (vasárnap, 14:00)
Helyszín: Hódmezővásárhely, Városi Stadion

HFC – FC Dabas (1:0)
Gól: Németh K (6′) ill. –

FC Dabas: Hermány – Földes, Dudás, Forgács, Molnár, Fritz, Lévai, Domokos, Erős, Pusztai, Puskás
Cserék: Berta, Németh, Kovács, Hatvani, Csomós, Czili, Márton

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK