Kunszálláson kezdtem el focizni 5 évesen. 13 évesen kerültem Kecskemétre, ahol végig jártam az utánpótlást. 2020 nyarán kerültem fel a felnőtt NB III-as csapathoz. Volt egy féléves kitérőm Szegeden, ezután visszatértem Kecskemétre.

BEMUTATKOZNAK ÚJ JÁTÉKOSAINK

HATVANI DÁNIEL

Folytatjuk pár évvel ezelőtt megkezdett sorozatunkat, 2022 tavaszán is bemutatjuk új igazolásainkat

Játékos neve: Hatvani Dániel
Honnan érkezett: Kecskeméti TE
Születési idő: 2003.04.23
Posztja: középpályás

1. Kérlek, röviden mutasd eddigi be labdarúgó pályafutásod!

Kunszálláson kezdtem el focizni 5 évesen. 13 évesen kerültem Kecskemétre, ahol végig jártam az utánpótlást. 2020 nyarán kerültem fel a felnőtt NB III-as csapathoz. Volt egy féléves kitérőm Szegeden, ezután visszatértem Kecskemétre.

2. Hogyan kerültél az FC Dabashoz?

Kemenes György keresett meg, hogy igazoljak Dabasra. A fejlődésem szempontjából ez jó döntésnek tűnt és azok után, amiket a csapatról hallottam, szívesen jöttem.

3. Mi a véleményed a klubról és az itteni infrastrukturális körülményekről?

A körülmények profik, minden adott ahhoz, hogy megfelelően fejlődhessünk és felkészülhessünk a mérkőzésekre.

4. Mit sikerült eddig leszűrnöd a játékostársakról és az edzői stábról, mire lehet képes ez a keret?

A csapatban vannak játékosok, akiket már régóta ismerek és a többiekkel is gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Úgy gondolom, hogy az edzői stábbal is jó a viszonyom. A csapattal szerintem képesek leszünk elérni a magunk elé kitűzött célt.

5. Hogy érzed, milyen poszton tudod majd a legjobban segíteni az FC Dabast az idei szezonban?

Középpályán szeretek a legjobban játszani és úgy gondolom, hogy ott lehetek a csapat legnagyobb hasznára.

6. Mire vagy legbüszkébb eddigi labdarúgó pályafutásod során?

Azt gondolom, hogy az NB II-ben való bemutatkozásom Kecskeméten az, amire a legbüszkébb vagyok.

7. Milyen közeli és távolabbi céljaid vannak még a labdarúgásban?

A közeli céljaim közé az tartozik, hogy minél több góllal és gólpasszal tudjam segíteni a csapatot és hogy elérjük a kitűzött célt. Távolabbi pedig, hogy szeretnék még játszani magasabb osztályban.

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK