Vasárnap délután az egykor szebb napokat megélt váci stadionban vendégeskedtünk. A Vác FC kispadján a magyar futball egyik ikonikus alakja, Csank János ült. Az első félidő végéig a mi akaratunk érvényesült. A helyzeteink megvoltak, értékesíteni azonban ismét nem igen tudtuk őket. Az ellenfél folyamatosan a saját térfelén tartózkodott, nagyon ritkán sikerült kijönniük a szorításunk alól. Jelentős labdabirtoklási fölényünk volt, de nehezen tudtunk komoly helyzeteket kialakítani.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Vác FC - FC Dabas (1:1)

Döntetlen a Vác FC otthonában

Vasárnap délután az egykor szebb napokat megélt váci stadionban vendégeskedtünk. A Vác FC kispadján a magyar futball egyik ikonikus alakja, Csank János ült. Az első félidő végéig a mi akaratunk érvényesült. A helyzeteink megvoltak, értékesíteni azonban ismét nem igen tudtuk őket. Az ellenfél folyamatosan a saját térfelén tartózkodott, nagyon ritkán sikerült kijönniük a szorításunk alól. Jelentős labdabirtoklási fölényünk volt, de nehezen tudtunk komoly helyzeteket kialakítani. Az első félidő utolsó percében érthetetlen módon két komoly védelmi kihagyásunk is volt, melynek során mindkétszer a kapusunkra vezették a labdát az ellenfél csatárai, viszont Hermány jól állta a sarat és mindkét ziccert sikerült hatástalanítani. Mikor már mindenki a félidőt jelző sípszót várta, érkezett a hidegzuhany. Szögletet végezhetett el a hazai csapat, ezt Hermány próbálta meg lehúzni, de ezt szabálytalanul akadályozták a hazaiak, ezáltal kicsúszott a kezei közül és a lepattanót a váci játékos az üres kapuba gurította (1:0). Véleményes kapott góllal vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidő hasonlóan kezdődött, mint ahogyan az első befejeződött. Egy óriási védelmi hibát követően ismét Hermányra vezették rá a labdát, ezt kapusunk ismét hárítani tudta, a kipattanó viszont visszapattant a hazai játékos elé, aki ahelyett, hogy az üres kapuba passzolt volna, helyette nagy erővel a felső kapufára rúgta a labdát. Megköszönhetjük, hogy nem vezettek már két góllal a hazaiak. Ezután feléledt csapatunk, abszolút fölényben játszottunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Az egyenlítést Makának köszönhetjük, aki egy szögelt utáni kavarodásban volt szemfüles és szerzett fontos gólt (1:1). A gól után továbbra is mentünk előre a győzelem reményében. Sokszor kerültünk helyzetbe, de vagy nem tudtunk higgadtak lenni a kapu előtt, vagy az ellenfél hálóőre védett hatalmasat. Az utolsó percek már nem a játékról szóltak. Folyamatos időhúzás volt a pályán a hazaiak részéről, amelynek során sajnos a játékvezetők sem voltak a helyzet magaslatán.

Érdekes mérkőzés volt tehát, ahol gyakorlatilag a két perces kihagyásunk miatt nem tudtunk megszerezni a győzelmet. Ismét döntetlent értünk el. Nagy szükség lenne már a három pont megszerzésére, erre azonban még legalább egy hetet kell várnunk, amikor majd a Paksi FC csapata érkezik Dabasra a Wellis Sportparkba.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.10.31. (vasárnap, 13:00)
Helyszín: Vác

Vác FC – FC Dabas 1:1 (1:0)
Gól: Zámbó D (46′) ill. Maka A (65′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK