



Ismét nehéz mérkőzésre számíthattunk vasárnap délután, amikor az NB I-ben szereplő Paksi FC második számú csapatát fogadtuk a Wellis Sportparkban. Soros ellenfelünk a fordulót megelőzőleg az igen előkelő 4. helyet foglalta el a táblázaton.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
FC Dabas - Paksi FC II (3:2)
Izgalmakkal bővelkedő összecsapáson sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat
Ismét nehéz mérkőzésre számíthattunk vasárnap délután, amikor az NB I-ben szereplő Paksi FC második számú csapatát fogadtuk a Wellis Sportparkban. Soros ellenfelünk a fordulót megelőzőleg az igen előkelő 4. helyet foglalta el a táblázaton.
Jól kezdtük az összecsapást. Többet birtokoltuk a labdát, veszélyesek voltunk az ellenfél kapuja előtt. A mérkőzés elején először Maka került óriási helyzetbe, majd ugyanezt elmondhatjuk Busa helyzetéről is, de sajnos mindkét ziccer kimaradt. Ezután továbbra is támadásban maradtunk. A találkozó 28. percében egy oldalról érkezett beadásra rosszul mozdult ki a Paksi FC hálóőre, aminek köszönhetően Makának sikerült a kapuba csúsztatni a játékszert (1:0). Ezután magára talált a vendégcsapat, amelynek következtében egy pontrúgás utáni kavarodásból a nemrég még NB I-ben játszó Gévay révén sikerült egyenlíteniük(1:1).
A második félidő elején a vendégek próbálkoztak többet. A mérkőzés 60. percében egy buta hiba miatt szabadrúgáshoz jutott a Paks. A jól elvégzett szabadrúgásba játékosunk, Rábold szerencsétlenül csúsztatott bele, amely így a tehetetlen Hermány kapusunk kezei felett a hálóba csapódott (1:2). Igyekeztünk támadólag fellépni a hátralevő időben, hátha meg tudjuk fordítani az eredményt. És akkor következett a Maka „show”. Először a 68. percben Kovács kiugratásából sikerült gólt szereznie (2:2), majd a 78. percben ismét Kovács passzolta Makához a labdát, aki a kapussal szemben találta magát és higgadtan helyezett a hosszú alsó sarokba (3:2). A maradék időben próbálkozott ugyan az ellenfél, de szerencsére csak egy kapufára futotta erejükből.
A mai napon egy jól küzdő csapatot láthatott a közönség, amely mellé még kombinatív játék is társult, Maka remek teljesítményének köszönhetően pedig sikerült fordítanunk és egy teljesen megérdemelt győzelmet arattunk hazai pályán.
Folytatás jövő vasárnap, a városi derbin, a Dabas Gyón FC ellen „idegenben”.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.11.07. (vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark