Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a DAFC Szeged elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Az FC Dabas U14-es csapata vasárnap délelőtt a DAFC Szeged csapatával játszotta következő bajnoki mérkőzését.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U14)

LEDŐ LÁSZLÓ

FC Dabas U14 - DAFC Szeged (14:1)

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának vezetőedzője a DAFC Szeged elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

Az FC Dabas U14-es csapata vasárnap délelőtt a DAFC Szeged csapatával játszotta következő bajnoki mérkőzését. A hét közepén még úgy volt, hogy nem tud kiállni ellenfelünk, illetve vasárnap reggel még nagy dilemmába voltak a kollégák, hogy mi legyen, de végül a gyerekek döntése alapján bevállalták, hogy 9 fővel eljönnek és pályára lépnek ellenünk.

A srácokkal átbeszéltük, hogy milyen helyzetbe került az ellenfelünk, és így ma az volt a fő célunk hogy sportszerűen játszunk. Azt kértem tőlük, hogy próbáljunk a széleken támadásokat vezetni és ellenfelünk mögé kerülni. A kezdőcsapatot is felforgattam, lehetőséget kaptak olyan játékosok, akik az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kaptak. A mérkőzésen szép dolgokat láttam a srácoktól, gyönyörű támadásokat és persze gólokat is. Mindezt úgy, hogy ellenfelünk minden tiszteletet megérdemel, mert játszani próbált, sőt egy szép kontrából még szépített is.

Gratulálok srácok, mert sportszerű játékkal és sok olyan tudatos játékelemmel, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt, nyertétek meg a mérkőzést. Még kettő idegenbeli mérkőzésünk van, a Törökszentmiklós és a Makó csapatához utazunk. Remélem, szépen tudjuk zárni az őszi szezonunkat.

Hajrá Dabas!”

2021.11.14 (vasárnap, 11:00)
FC Dabas U14 – DAFC Szeged 14:1 (7:1)
Gól: Vízer Sz (3), Iványi Z Zs (2), Janicsák J O (2), Jozic M (2), Pacsirta J Z (2), Szabó I B (2), Kleineizl Cs (1)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK