November hónap első bajnoki mérkőzését a megszokott vasárnap kora délutáni időpontban játssza NB III-as első keretünk. Bücs Zsolt tanítványai ezúttal az első osztályban szereplő Paksi FC második csapatát fogadják a Wellis Sportparkban a13 órás kezdettel.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - PAKSI FC II

NB lll. Közép-csoport - 16. Forduló

November hónap első bajnoki mérkőzését a megszokott vasárnap kora délutáni időpontban játssza NB III-as első keretünk. Bücs Zsolt tanítványai ezúttal az első osztályban szereplő Paksi FC második csapatát fogadják a Wellis Sportparkban 13 órás kezdettel.

Ami a tabellán elfoglalt helyezéseket illeti, amíg a Paksi FC II a már-már előkelőnek mondható 4. pozícióból várja dabasi vendégjátékát, addig csapatunk a sok döntetlennek köszönhetően csupán a 10. helyen áll. A szezon során elszenvedett vereségek tekintetében azonban 4-4 az állás, amiből jól látható, noha jóval kevesebb győzelmet tudtunk eddig felmutatni, mégis igen masszív csapatunk van, csak azzal a fránya helyzetkihasználással állunk igen gyakran hadilábon, aminek következtében sokszor csak döntetlenre futja erőnkből.

Természetesen a jelenlegi forma és a tabellán elfoglalt helyezések mellett az NB I-es visszajátszók mennyisége és minősége is jelentősen befolyásolhatja a mérkőzés végkimenetelét. A Paksi utazókeret szinte megjósolhatatlan, ebből következően a saját játékunkat és taktikánkat kell minél jobban és pontosabban végrehajtanunk és akkor lehet esélyünk a győzelemre.

A labda vasárnap 13 órától indul útjára Dabason a Wellis Sportparkban. Látogassunk ki minél többen és biztassuk kedvenc csapatunkat ezúttal is!

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – Paksi FC II

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.11.07. (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK